Home » Hírek » Erdély » Néppárti kampánykörút Közép-Erdélyben

Néppárti kampánykörút Közép-Erdélyben

Tőkés László EP-képviselő, az Erdélyi Magyar Néppárt védnöke a hétvégén Partiumból Közép-Erdélybe utazott, hogy lakossági fórumokon segítse a Néppárt azon tagjait, akik közképviseleti szolgálatot vállalnának.

„Kalotaszeg jövőjét újra kell gondolni: noha világhírű a népművészete, az erőteljes népességfogyás miatt egyre inkább elkerüli a magyar politika figyelmét a jobb sorsa érdemes régió” – mutatott rá Körösfőn, szombaton Tőkés László. Ám ahogy a Körös forrásvidékén a folyó még csak kis forrás, de Nagyvárad környékén már úszni is lehet benne, úgy jut el az erdélyi magyarság és Kalotaszeg magyar közössége az értől az óceánig – Tőkés így érzékeltette azt a munkát, amely a helyhatósági és parlamenti választásokon túl, a következő négy évben vár az Erdélyi Magyar Néppárt leendő tanácsosaira.

A falufórumon Tőkés László kitért arra is, hogy a Néppártot nem lehet szakadársággal és pártosság vádjával illetni, mivel az új egység létrehozása a célja, épp azoknak az értékeknek a mentén és azon értékek védelmében jött létre, amelyet mások mára már feladtak. „Nem mi vagyunk a szakadárok, hanem azok a komprádorok, akik inkább választották a dicstelen megalkuvások módszerét, mint azt, hogy kiálljanak az erdélyi magyar közösségek érdekei mellett és képviseljék azokat. Önmagában az nem elégséges, hogy magyar ember képviseljen minket a parlamentben, sokkal fontosabb annál, hogy milyen az a magyar ember” – fogalmazott a körösfői falufórumon Tőkés László. A lakossági találkozón a helyi néppárti polgármesterjelölt, Mihály Ágnes köszöntötte Tőkést, ezek után röviden vázolta programját. Mihály Ágnes többéves tapasztalattal a háta mögött – eddig független tanácsosként tevékenykedett a közösség érdekében – a maga természetes módján pontos látleletet adott a község problémáiról, egyben megoldási lehetőségeket is kínált rövid és frappáns beszédében.

Szász Péter, a Néppárt Kolozs megyei alelnöke, megyei tanácsosjelölt a közép-erdélyi régió más képviselőivel egyetemben arra hívta fel a figyelmet: önmagukban, elszigetelten gyengék leszünk. Éppen ezért jött el többedmagával Körösfőre, hogy megmutassa: mindenki számíthat a másikra is.

Vasárnap az Erdélyi Magyar Néppárt kolozsvári és a belső-erdélyi régió szervezeteinek képviselői a Néppárt védnökével, Tőkés László EP képviselővel kampánykörútjukon Torockószentgyörgyre és Torockóra látogattak. A fővédnök mindkét torockói településen arra buzdította a helyieket: ne féljenek a jelenlegi hatalom nyomásától, ne üljenek fel a provokációknak, hanem vállalják saját meggyőződésüket, és a közelgő helyhatósági választásokon ne csak szavazzanak, hanem éljenek a szabad választás lehetőségével. „Az ember saját élettársát is megválasztja. Mennyivel fontosabb, hogy a nemzet is megválaszthassa saját jövőjét” – fogalmazott a torockószentgyörgyi közösségi fórumon az Erdélyi Magyar Néppárt védnöke. A Néppárt küldöttsége részt vett a torockószentgyörgyi unitárius templomban tartott pünkösdi istentiszteleten. Az eredeti tervekkel ellentétben a küldöttség a helyi kultúrotthonban kényszerült megtartani a közösségi fórumot, mivel a Fehér megyei RMDSZ szervezete hangosbemondóval felszerelt autójából szóló, az ünnephez nem méltó hangvételű, hangos kampánypropaganda gyakorlatilag lehetetlenné tette a szabadtéri gyűlést. „Ez a módszer a kommunista hatalom módszereire emlékeztet, mikor az ország több településén hangosbemondók keltettek hangzavart. De 1989 után az ortodox templomokat is kihangosították, így hatolva be az emberek személyes életébe, lelki világába”– vont párhuzamot a falugyűlésen Tőkés László.

A torockószentgyörgyi találkozó után az Erdélyi Magyar Néppárt küldöttsége Torockón is találkozott a helybéli érdeklődőkkel és a párt szimpatizánsaival. Itt a Néppárt védnöke emlékeztetett Torockó nagy múltjára, és kérte a helyi közösség tagjait: legyenek bizalommal az Erdélyi Magyar Néppárt fiatal polgármesterjelöltje, Király Melinda iránt. Ugyanakkor a védnök egy korábbi manipulatív információra is felhívta a figyelmet: egy Torockószentgyörgyre bejáratos budapesti lakos azt a hírt terjesztette a faluban, hogy az ötödik kerület polgármestere, Rogán Antal és Magyarország miniszterelnöke, Orbán Viktor is az RMDSZ jelenleg hivatalban levő és a következő mandátumra is pályázó polgármesterét támogatja a helyhatósági választásokon. Ez félretájékoztatás és az emberek manipulálása – hívta fel a helyiek figyelmét Tőkés László. Király Melinda, a Néppárt torockói polgármesterjelöltje házigazdaként köszöntötte a helyieket és a küldöttség tagjait is. Beszédében kiemelte az új egység és a torockói közösség megtartásának fontosságát. Mint fogalmazott, a torockóiak évszázadokon keresztül bebizonyították, hogy lehet élni azon a helyen: a torockóiak feladata, hogy közösségüket felvállalva továbbra is megteremtsék az otthonmaradásuk feltételét és közösen építsék a helyi közösséget.

Mihály Ágnes, Tőkés László, Szász Péter
Soós Sándor, Király Melinda, Mátis Jenő, Tőkés László
Gyorskereső
Videók
A Székelyek nagy meneteléséről a Duna Televízió Heti hírmondójában - 2013. október 27. Videógaléria