Home » Hírek » Erdély » Néppártos vezetők figyelmeztették Dragneát az autonómia fontosságára

Néppártos vezetők figyelmeztették Dragneát az autonómia fontosságára

2013. 7. 14.
Megosztás:

Románia közigazgatási átszervezéséről tárgyaltak péntek délelőtt Bálványosfürdőn. A nyilvános vitán Liviu Dragnea kormányfőhelyettes is részt vett, aki tartózkodott attól, hogy konkrét kijelentéseket tegyen arról, hogy miképpen is érinti majd a székelyföldieket az ország régiósítása.

Ugyanakkor Dragnea – aki beismerte, hogy bajok vannak a közigazgatási rendszerrel – azt határozottan kijelentette, hogy Románia nem lesz föderatív állam és nem lesznek Bukaresttől független „miniparlamentek”. Ennek ellenére a miniszter többször is szóba hozta az autonómia fogalmát, érezhetően többször, mint vendéglátói és a jelen lévő RMDSZ-es politikusok, akik az önrendelkezés fontossága helyett leginkább csak a gazdasági szempontokat, igyekeztek felvázolni, ami fontos ugyan, de nem helyettesítheti a magyarság megmaradásának zálogát, az autonómiát.

A nyilvános vitán jelen lévő Néppártos politikusoknak köszönhetően Liviu Dragnea mégsem távozhatott a székely nép vágyainak, akaratának ismertetése nélkül a fórumról.

Néppártos vezetők figyelmeztették Dragneát az autonómia fontosságára

Benedek Erika, a Néppárt országos alelnöke a fórumon átadta a kormányfőhelyettesnek az alakulat javaslatait Románia regionális átalakítására és arra kérte Dragneát, hogy a közigazgatási átszervezés folyamatában vegyék azt figyelembe. Benedek Erika felszólalásában kifejtette: a sajátos hagyományokkal, kultúrával rendelkező Székelyföld lakossága azt szeretné, ha ez a történelmi régió egységes, osztatlan és autonóm régió lehetne. A Néppárt ennek a célnak az elérése érdekében minden lehetséges eszközzel élni fog. „Úgy gondoljuk, hogy az alulról jövő kezdeményezések és vélemények prioritást kell élvezzenek a regionalizációs folyamatban. Ha Székelyföld autonóm státuszt kap, új fejezet nyílik a román–magyar kapcsolatokban és a gazdasági fejlődés terén is – hívta fel a kormányfőhelyettes figyelmét Benedek.

Néppártos vezetők figyelmeztették Dragneát az autonómia fontosságára

A fórumon Sorbán Attila, az Erdélyi Magyar Néppárt Hargita megyei elnöke is kifejtette véleményét a kormányfőhelyettesnek. Elmondta: a románok és Románia vezetői meg kell hogy értsék azt, hogy „mi itt Székelyföldön nem románok, hanem székelyek vagyunk, külön kultúrával, évszázadok óta itt élünk és ha velünk tárgyalni akarnak az ország közigazgatási átrendezésről az első pont az autonómia, mert mi sem kérünk mást, mint ami jár más európai nemzeti őshonos közösségnek. Ha nekik jár az autonómia, nekünk is jár és ennek a célnak az elérése érdekében minden törvényes eszközt megragadunk, egészen a polgári engedetlenségig. Elég volt az ígéretekből, a hazugságokból, hisz tudjuk, hogy mindeddig a gyulafehérvári nyilatkozatban leszögezett ígéreteket sem teljesítették” – figyelmeztetett Sorbán.

 

Gyorskereső
Videók
A Székelyek nagy meneteléséről a Duna Televízió Heti hírmondójában - 2013. október 27. Videógaléria