Home » Hírek » Románia » Népszavazás: eltérően vélekednek a magyar pártok Băsescu leváltásáról

Népszavazás: eltérően vélekednek a magyar pártok Băsescu leváltásáról

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) azt kéri, ki-ki a lelkiismerete szerint szavazzon a Traian Basescu államfő leváltására irányuló július 29-i népszavazáson, míg az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) szerint el kell utasítani a demokrácia megcsúfolását, s a Magyar Polgári Párt (MPP) is afelé hajlik, hogy elutasítsa az államfő leváltását – nyilatkozták az MTI-nek kedden a pártelnökök.

Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke az MTI-nek elmondta, meglátása szerint az erdélyi magyar közösséget megosztja Traian Basescu személye. A felfüggesztett államfőnek hívei is, ellenségei is vannak a közösségben, s mindenkinek nagyon pontosan kialakított véleménye van a leváltásról. „Úgy gondoljuk, hogy az erdélyi magyar emberek képesek racionálisan dönteni ebben a kérdésben, ezért mindenkit arra biztatunk, hogy a lelkiismerete szerint szavazzon a népszavazáson. Mi nem fogunk senki mellett és senki ellen kampányolni" – összegezte az RMDSZ elnöke.

Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) elnöke úgy vélte, nem a román pártok belügye, hanem valamennyi romániai polgár ügye, hogy mi történik az országban. Szerinte becsületes ember csakis a balliberális hatalom jogállamiság elleni támadássorozatával szemben foglalhat állást. „Nem valamely politikai erő ellen vagy mellett kell kiállni, hanem a megengedhetetlen praktikákat kell elutasítani" – jelentette ki az EMNP elnöke.

Toró szerint a június 29-i népszavazás arról fog szólni, engedi-e a nép, hogy „a szociál-liberális boszorkánykonyhákban kifőzött praktikák intézményesüljenek". Ha igen, Toró szerint „posztkommunista restauráció" alakul ki, és hosszú időre elszigetelődik Románia. Az említett restauráció lényegét úgy fogalmazta meg, hogy „az ügyeskedőknek áll a zászló, és a törvénytisztelő ember rosszul jár".

Szász Jenő, a Magyar Polgári Párt (MPP) elnöke is az államfő tervezett leváltásának a módszerét kifogásolta. Szerinte a leváltás irányába tett lépések „a jogállamiság megkérdőjelezését és a demokratikus berendezkedés megingását" jelentik. „Féltem az erdélyi magyar nemzeti közösséget, ha egy ilyen Romániában kell megélnünk a hétköznapjainkat" – jelentette ki Szász Jenő.

Az MPP elnöke azt is hozzátette, hogy Traian Basescunak a megszorító intézkedésekben vállalt aktív szerepe negatív üzenetet is hordozott, és ez az államfő népszerűségvesztésével járt. Szerinte azokra az emberekre is gondolni kell a kérdés megítélésekor, akik számára rossz fordulatot hozott az utóbbi négy év. Szász szerint a nemzeti közösség törekvései szempontjából ideális államfő nincs, és úgy látszik, hogy „rosszabb jön, mint aki elmegy". Így hát a „kisebbik rossz elve" is arra inti őket, hogy ne támogassák az államfő leváltását.

Traian Basescu felfüggesztett államfő leváltásáról július 29-én tartanak népszavazást.

[Forrás: MTI/erdely.ma]

Gyorskereső
Videók
A Székelyek nagy meneteléséről a Duna Televízió Heti hírmondójában - 2013. október 27. Videógaléria