Home » Hírek » Erdély » Nyelvi jogaink érvényesülését kéri a Néppárt a váradi önkormányzattól

Nyelvi jogaink érvényesülését kéri a Néppárt a váradi önkormányzattól

2013. 2. 28.
Megosztás:

Mivel a nagyváradi ügyintézésben csak korlátozottan érvényesülnek a törvény által biztosított magyar nyelvhasználati jogok, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) helyi szervezete ismételten a város önkormányzatához fordul, azzal a kéréssel, hogy helyezzenek el egy „Beszélünk magyarul is!” feliratú táblát a hivatal minden olyan ügyintéző pultjára, ahol a magyar nyelvet is beszélő közalkalmazott dolgozik.

Nyelvi jogaink érvényesülését kéri a Néppárt  a váradi önkormányzattól
Kétnyelvűséget jelző tábla. Nem harap...


A táblákat még tavaly márciusban készíttette, és ajánlotta fel az EMNP a városházának, de akkor az illetékesek azzal az érvvel utasították vissza, hogy azok nem illenek az ügyfélszolgálati osztályon lévő táblák arculatához. Akkor megígérték, hogy néhány hónapon belül – az arculatváltást követően – dönteni fognak arról, hogy kihelyezik vagy sem a táblákat. Minderre azonban egy év után sem került sor…

Kristófi Kristóf váradi elnök a napokban tartott sajtótájékoztatóján elmondta: a beltelekadók megemelése elleni fellebbezés miatt az elmúlt hetekben több százan – köztük magyar ajkú földtulajdonosok – keresték fel a városháza ügyfélszolgálatát. Az adófizetők jogos elvárása, hogy legalább anyanyelvükön nyújthassák be papírjaikat, vagy kérjenek felvilágosítást az ügyintézőktől. Ezért gondolták úgy, hogy ismét kezdeményezni fogják a táblák kihelyezését – tájékoztatott Kristófi.

[Forrás: az Erdélyi Magyar Néppárt nagyváradi szervezete]
Gyorskereső
Videók
A Székelyek nagy meneteléséről a Duna Televízió Heti hírmondójában - 2013. október 27. Videógaléria