Home » Hírek » Erdély » Tőkés László nyilatkozata az Európai Polgári Kezdeményezés tárgyában

Tőkés László nyilatkozata az Európai Polgári Kezdeményezés tárgyában

2013. 6. 25.
Megosztás:

Az európai őshonos nemzeti közösségek jogainak védelmében, valamint a hagyományos régiók sajátos jogállásának érdekében benyújtandó európai polgári kezdeményezés kapcsán Tőkés László erdélyi EP-képviselő egy brüsszeli nemzetközi sajtótájékoztatón nyilatkozatot tette közzé 2013. június 24-én. A sajtótájékoztatón részt vett Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt alelnöke, aki a hétvégi FUEN-kongresszus tapasztalatait összegezte.

Nyilatkozat az Európai Polgári Kezdeményezés tárgyában

 

N Y I L A T K O Z A T

Az európai őshonos nemzeti közösségek kollektív jogainak biztosítása, a kulturális örökség védelme, valamint a hagyományos régiók sajátos jogállása tárgyköreiben benyújtandó európai polgári kezdeményezések (EPK) ügye immár több mint két éve a Kárpát-Medencei Magyar Autonómia-Tanács (KMAT) napirendjén szerepel.

Tavaly májusi találkozójukon a KMAT tagszervezetei úgy döntöttek, hogy minden olyan polgári kezdeményezést egyöntetűen támogatnak, amely az Európai Bizottság jogi főosztályának szűrőjén átjut. Az eltelt egy évben Erdélyből induló kezdeményezések vonatkozásában a következőkről számolhatunk be:

● Elsőnek az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) és az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) lépett. Közös tervezetünket március 22-én nyújtottuk be jogi elővéleményezés céljából az EB jogi szolgálatához. A Bizottság június közepén kelt válaszában azt közölték, hogy a kérdés tagállami hatáskörbe tartozik. Ennek ismeretében a kezdeményezőknek kell dönteniük a kezdeményezés további útjáról, illetve szövegének módosításáról.

● A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) saját tervezetét a napokban terjesztette be, ennek megfelelően a jogi szakhatóság válasza mintegy két hónapon belül várható.

● Az Európai Népcsoportok Föderatív Uniója (FUEN) és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) együttműködésével véglegesített EPK-szöveg elkészültét június 21-én, a FUEN kongresszusán jelentették be.  Noha a teljes dokumentumot még mindig nem hozták nyilvánosságra, a szerzők nyilatkozata alapján az valószínűsíthető, hogy júliusban ez utóbbit is benyújtják.

Annak ellenére, hogy eredetileg egyetlen, egységes polgári kezdeményezésben gondolkoztunk, a kialakult helyzetet figyelembe véve és az egyes kezdeményezők akaratát tiszteletben tartva, ezennel bizakodással üdvözlöm, hogy benyújtását követően mindhárom, hosszú hónapok szakértői munkájával kidolgozott szövegnek elvi esélye van arra, hogy az EB jogi szűrőjén túljutva, elindulhasson az egymillió aláírás összegyűjtésének fáradságos útján.

Amennyiben a három szövegváltozat közül bármelyik is túljut a regisztráció sorompóján, tavalyi állásfoglalásunknak megfelelően, arra szólítunk fel mindenkit, akit illet, hogy aláírásával támogassa ezeket a kezdeményezéseket.

Az Európai Parlament képviselőjeként minden lehetőt meg fogok tenni annak érdekében, hogy mind a kisebbségi frakcióközi munkacsoport (intergroup), mind pedig a kisebbségi ügyek iránt elkötelezett európai képviselők hatékony támogatásukban részesítsék kezdeményezéseinket.

Az egyesülő Európának és tagországainak közös érdeke, hogy a lakosságuknak jelentős részét kitevő őshonos kisebbségek védelmét és jövőjét az egész Unióra érvényes kerettörvény szabályozza, mely az egyéni állampolgári jogokkal együtt a kisebbségi közösségi jogoknak is helyt ad.

Nagyvárad, 2013. június 24.

Tőkés László EP-képviselő, a KMAT elnöke

   

Gyorskereső
Videók
A Székelyek nagy meneteléséről a Duna Televízió Heti hírmondójában - 2013. október 27. Videógaléria