Sajtóhírek szerint hétvégi sepsiszentgyörgyi látogatásán Victor Ponta, a romániai Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke, a Szociál-Liberális Unió (USL) társelnöke kijelentette: Tőkés László „számukra nem is volt, és soha nem is lesz tárgyalópartner.” Ez érthető: ha a temesvári református lelkipásztor 1988–1989-es években nem áll ki következetesen Ceauşescu diktatúrája ellenében, akkor Victor Ponta ma talán a Román Kommunista Párt Központi Bizottságának szépreményű titkára, nem kellene a többpártrendszer eredményeképpen az ellenzékből kiabálnia. Ponta azt is leszögezte: Tőkés László pártja, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) „szélsőséges, majdnem fasiszta módon politizál.”

A román szociáldemokraták már kissé megkopott renoméjű üdvöskéje láthatóan nincs tisztában a „fasizmus” szó jelentésével – ami egy, az utódkommunisták köpenyéből előbújt politikus esetében talán nem is annyira meglepő. Az viszont tény, és ezzel a román szocialista pártvezérnek is számolni kell: a túl egyszerű címkézés, a fogalmak erodálása vezetett el oda szerte Európában, hogy mára a szélsőjobb ideológiájú pártok akár kormányzati tényezők is lehetnek.

Bár 22 évvel a kommunista diktatúra megdöntése után szomorú, de egyáltalán nem szokatlan Romániában, hogy a homogén nemzetállamban gondolkodó bukaresti politikusoknak egy Erdély-központú politizálást folytató, és ezen belül a magyarság autonómiatörekvéseit nem csak nyilatkozataiban, hanem politikai döntéseiben is felvállaló magyar párt „szélsőségesnek” tűnik. Az is beszédes, hogy ezen politikusok számára csak az RMDSZ számít megbízható partnernek. Victor Pontának a legutóbbi időkben tanúsított magatartása viszont azt is megerősíti: az önrendelkezés és a szuverenitás szintúgy „szélsőséges” értékek azok számára, akik – magyarországi elvtársaikhoz hasonlóan – a nemzetközi baloldal dicstelen gyakorlatát éltetve brüsszeli segítséggel büntetnék saját országukat. Az alma nem esik messze a fájától: aki a moszkvai irányításon szocializálódott nagy öregek neveltje, az nem értheti a demokrácia lényegét képező népfelség elvét sem.

Victor Pontának és koalíciós társainak kormányra készülődvén inkább hiteles, az ország polgárainak bajaira valós megoldásokat kínáló politikai programot és cselekvéstervet kellene kínálniuk. Ám mivel erre látható módon képtelenek, marad ismét a „magyar kártya” kijátszása: úgy bizonygatják, hogy semmi bajuk a magyarokkal, hogy közben szélről előzik Corneliu-Vadim Tudort.

De ettől még egyetlen romániai állampolgárnak sem javul az életminősége.