Home » Hírek » Erdély » Nyílt levél Kelemen Hunornak, az RMDSZ elnökének

Nyílt levél Kelemen Hunornak, az RMDSZ elnökének

2013. 7. 20.
Megosztás:

Nyílt levél Kelemen Hunornak, az RMDSZ elnökénekTisztelt elnök úr!

Mint bizonyára értesült róla, újabb „magyar–magyar” patáliát gerjesztett Bihar megyében az ön szervezete, s minden túlzás nélkül állíthatjuk: ez már a sokadik ilyen, közbotrányt okozó akció. Az itteni magyar közösség megdöbbenve értesülhetett arról, hogy a bihari RMDSZ vezetői egyszerűen lenyúlták a Szent László Napokat a szervezőktől! Cselekedetük kimeríti a szellemi tulajdon ellopásának fogalmát – ahogy az „Idegen tollakkal ékeskedne a Bihar megyei RMDSZ” című közleményünkben fogalmaztunk. Az többé-kevésbé köztudott, hogy az I. Szent László Napokat június 28–30. között a Szent László Egyesület szervezte meg Nagyváradon – jelentős közönség- és médiasikerrel – az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és az Erdélyi Magyar Néppárt hathatós és tevékeny közreműködésével, ám ebből az utóbbi két szervezet igyekezett nem húzni semminemű politikai hasznot. Éppen abból a megfontolásból, hogy a hagyományőrző, értékfelmutató, öntudatébresztő rendezvény mindenkihez szóljon, mindenkit megszólítson és erősítse közösségünk összetartását. Erre azt kell látnunk-hallanunk, hogy az RMDSZ Bihar megyei szervezete – ráadásul az ön által elnökölt országos szervezet nevében – alattomos módon levédette a bukaresti Állami Találmányi és Védjegyhivatalnál (OSIM) a rendezvény nevét és logóját, magyarán a saját nevére bejegyeztette azt, ami nem volt az övé, aminek megtervezésében, létrehozásában és sikerre vitelében semmilyen módon nem vett részt.

Önnek mi a véleménye erről az ízléstelen gesztusról, amely minden jóérzésű magyarnak – és főleg a száznál is több fiatal önkéntesnek – sértheti az önérzetét? Mi a véleménye a bihari RMDSZ-vezetők ezen újabb erkölcstelen suskusáról, ami mély ellenérzést kelt közösségeinkben, választóink sorában mindazokkal szemben, akik az érdekvédelem és közképviselet jelszavával az ajkukon hazudnak maguknak és másoknak érdemeket?

Azért is kérdezzük ezt öntől, mert neheztelő közleményünkre reagálva képviselőtársa, Szabó Ödön bihari ügyvezető elnök már adott egy épületes választ (lásd mindkét szöveget itt), amelyben a rá jellemző arroganciával, nyegleséggel és zavaros érveléssel próbálja megmagyarázni a megmagyarázhatatlant, de úgy, hogy egyszerre hinti el a konkoly magvait a világi és az egyházi élet mezején. Az RMDSZ nevezett tisztségviselője egyszerre fáradozik a magyar közösség megosztásán és egyházaink egymásra uszításán, miközben történészi diplomáját is megcsúfolva manipulálja a történelmi tényeket és a városalapító lovagkirály nimbuszát.

Távol álljon tőlünk, hogy beleszóljunk az RMDSZ belügyeibe, de a szövetség elnökétől elvárjuk, hogy e bűncselekmény-gyanús ügyben legalább próbálja meg mielőbb helyrehozni, ami helyrehozható.

Zatykó Gyula, a Szent László Napok főszervezője,
az Erdélyi Magyar Néppárt partiumi régióelnöke

Gyorskereső
Videók
A Székelyek nagy meneteléséről a Duna Televízió Heti hírmondójában - 2013. október 27. Videógaléria