Home » Hírek » Országos » Nyílt levél Kelemen Hunornak

Nyílt levél Kelemen Hunornak

2015. 8. 21.
Megosztás:

Tisztelt Elnök Úr! Kedves Hunor!

Szeretném megragadni az alkalmat országalapító szent királyunk ünnepe után, hogy, jelen pillanatban legfontosabb közös ügyünk érdekében nyílt levél útján forduljak Hozzád. A marosvásárhelyiek, de ugyanakkor mindannyiunk közös ügyére, az előválasztásra gondolok.

Amint azt a Néppárt vezetői első pillanattól fogva kijelentették, meggyőződésünk, hogy az összmagyar előválasztás – amelyhez természetesen teljes nyíltsággal és pozitívan álltunk hozzá – az egyetlen olyan út, amely, együtt a vásárhelyi magyar szavazópolgárokkal, biztosíthatja, hogy Marosvásárhely újból magyar polgármesterrel és magyar többségű önkormányzati vezetéssel rendelkezzen az elkövetkező években.

Nekünk, politikusoknak, kötelességünk odafigyelni a marosvásárhelyi magyarok akaratára. Ők pedig több ízben is tisztán kifejezték azon óhajukat, hogy a magyar pártok összefogva, választási koalícióban induljanak a jövő évi önkormányzati választásokon. Mi úgy készülünk, hogy 2016-ban, a megyei megállapodásnak megfelelően, teljes mellszélességgel támogassuk az előválasztás győztesét, a közös magyar jelöltet. Ha vissza akarjuk szerezni Marosvásárhelyt, akkor a megkötött szerződés szerint az előválasztás győztese – függetlenül attól, hogy melyik párt jelölte – csakis mindhárom magyar párt jele alatt indulhat. Ugyanez érvényes a közös tanácsosi jelöltlistára is.

Csak néhány nap telt el a Kolozsvári Magyar Napok felemelő hangulatú nyitógálája óta, és az általad vezetett párt ügyvezető elnöke Marosvásárhely esetében, a megállapodás ellenére, az előválasztás győzteséről, mint RMDSZ jelöltről beszél, és közben alaptalanul vádaskodik. Pedig te Kolozsváron köszöntő beszédedben azt mondtad: „Vannak és lesznek olyan ügyek, amelyekben egymás felé kell nyújtanunk a kezünk.” Ez egy olyan ügy, nyújtsuk hát egymás felé a kezünk, mert közös felelősségünk megakadályozni, hogy avatatlan kezek és az együttműködés ellendrukkerei kompromittálják a Marosvásárhelyen, az előválasztás közös szervezésével már megvalósult magyar-magyar összefogást és az ebből adódó összmagyar választási koalíciót.

 

Tisztelettel,

Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke

Kolozsvár, 2015. augusztus 21.

Gyorskereső
Videók
A Székelyek nagy meneteléséről a Duna Televízió Heti hírmondójában - 2013. október 27. Videógaléria