Home » Hírek » Országos » Összeöntötték a Kárpát-medencei magyar gazdák által gyűjtött búzát

Összeöntötték a Kárpát-medencei magyar gazdák által gyűjtött búzát

2019. 8. 12.
Megosztás:

Mintegy négyszáz tonna búzát öntöttek össze Nemeshanyban a Magyarok Kenyere program keretében, amelyet Kárpát-medence szerte élő gazdák adományoztak rászoruló gyermekek részére. Az eseményen jelen volt Csomortányi István, az EMGE Szövetség elnöke, az Erdélyi Magyar Néppárt országos elnöke, valamint az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács képviseletében Hupka Félix, a Máramaros megyei Mara-Agro Egyesület ügyvezetője.

Az ünnepi eseményt követően Csomortányi István elmondta: az EMGE Szövetség keretében az Érmelléki Gazdák Egyesülete immár ötödik alkalommal vesz részt a jótékonysági adakozás partiumi megszervezésében, a Szatmári Gazdák Egyesülete pedig szintén élen jár a gyűjtésben. Csomortányi tájékoztatott: mindkét megyében – Biharban és Szatmárban is – zajlik még a búza begyűjtése, melyeket helyi malmok őrölnek majd meg, az így elkészült lisztet pedig helyi, felekezeti gyermekotthonok kapják meg. Csomortányi István köszönetet mondott az adakozó partiumi gazdáknak, majd emlékeztetett: a hagyományokhoz híven, idén is sor kerül Nagyváradon a Magyarok Kenyere-program Bihar megyei záróeseményeként az új kenyér augusztus 20-i, Szent István-napi megszentelésére és megáldására. „A Bihar megyei gazdák búzaadományából készült lisztből sütött kenyerek ünnepélyes megszentelésére ezúttal is magyar történelmi egyházaink képviselőinek jelenlétében fog sor kerülni. Az Érmelléki Gazdák Egyesülete, a Hegyközi Gazdák Egyesülete, valamint a Dél-bihari Gazdák Egyesülete szervezésében megvalósuló eseményre idén is a Szent László téren kerül sor, 17 órai kezdettel, ezúttal a Szent László plébániatemplom melletti térrészen, a városháza épületével szemben” – mondta Csomortányi.

A Nemeshanyban szervezett ünnepi eseményen Farkas Sándor, az anyaországi Agrárminisztérium parlamenti államtitkára elmondta: a 19 megyéből és 12 határon túli régióból gyűjtött adomány több mint 80 ezer anyaországi, valamint határon túl élő rászoruló gyermek egészséges táplálását biztosítja majd. Mint fogalmazott, a Magyarok Kenyere program úgy gyűjt egybe minket, ahogy a kenyér tisztelete összefogja a magyarokat, kifejezve a világban élő magyarság egységét. Fenyvesi Zoltán, a térség fideszes országgyűlési képviselője örömét fejezte ki, hogy immár második alkalommal rendezik meg a programot Nemeshanyban, mely szavai szerint az összmagyarság ünnepe. Gergely István (Tiszti), a Magyarok Kenyere Alapítvány kuratóriumának erdélyi tagja úgy fogalmazott, hogy a megújulás a fennmaradás egyetlen útja, amelyen haladva a Szentkorona népei történelmi átalakulásukat élik. Győrffy Balázs, a NAK elnöke elmondta, hogy tavaly több mint 5 ezer gazda vett részt a programban, amelynek célja, hogy minden, magyarok által körülült asztalra jusson kenyér. Jakab István, a Magosz elnöke szerint a kárpátaljai gazdák erejéről ad tanúbizonyságot, hogy a nagy nélkülözés ellenére sikerült összegyűjteniük 100 tonna gabonát.

Az ünnepség a beszédeket követően a búza összeöntésével folytatódott. A búza mennyisége a hónap végére a becslések szerint eléri vagy meg is haladja a tavalyi 605 tonnát.

Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és az EMGE Szövetség tagja a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által életre hívott Kárpát-medencei Magyar Gazdák Egyeztető Fórumának.

Gyorskereső
Videók
A Székelyek nagy meneteléséről a Duna Televízió Heti hírmondójában - 2013. október 27. Videógaléria