Home » Sajtóanyagok » Állásfoglalások, nyilatkozatok » Párteseménnyé alacsonyítja az RMDSZ nemzeti ünnepünket Nagyváradon

Párteseménnyé alacsonyítja az RMDSZ nemzeti ünnepünket Nagyváradon

2012. 3. 6.
Megosztás:

Pártpropaganda helyett méltóságteljes ünneplést szeretne március 15-e alkalmából az Erdélyi Magyar Néppárt helyi szervezete Nagyváradon. Ezt azonban – mint kiderült – kampányévben a megszokottnál is nehezebb megvalósítani. Zatykó Gyula régióelnök, Csomortányi István szervezési igazgató, valamint Kristófi Kristóf József nagyváradi elnök kedden tartott sajtótájékoztatójukon mutatták be, milyen kálvárián megy keresztül egy helyi szervezet, ha ünnepelni szeretne március 15-én Nagyváradon. Vaskos iratcsomóval támasztották alá, hogy az RMDSZ helyi és megyei vezetői miként éltek vissza hatalmukkal, hogy megakadályozzák a Néppárt ünneplését Szacsvay Imre mártír nagyváradi szobránál.

A Néppárt vezetői tudatták: tanulva az előző évek tapasztalataiból, idén már az első munkanapon, január 3-án benyújtották területfoglalási kérelmüket a nagyváradi önkormányzathoz. Ebben jelezték, hogy március 15-én 17 és 19 óra között megemlékezést szerveznének a Szacsvay-szobornál. A nagyváradi önkormányzat január 20-án keltezett válaszában azzal az indokkal utasította vissza a Néppárt kérelmét, hogy az RMDSZ ugyanezen a napon 12 és 20 óra között lefoglalta több más emlékhelyhez hasonlóan a helyszínt. Csomortányi István rámutatott arra, hogy egyértelmű visszaélés történt, ugyanis a Néppárt kérelmét a kettes, az RMDSZ-ét pedig későbbi iktatószámmal regisztrálták, de az önkormányzat az RMDSZ kérelmét fogadta el. Mivel minden lehetséges helyszínről immár az RMDSZ rendelkezett, az előállt helyzet megoldásának reményében felvették a kapcsolatot Biró Rozália alpolgármesterrel, aki pihenőszabadságára hivatkozva Kiss Sándorhoz, az RMDSZ megyei elnökéhez, és Szabó Ödön ügyvezető elnökhöz irányította a néppártosokat. A Bihar megyei RMDSZ-elnök nevetve utasította vissza a közös ünneplésre vonatkozó felvetésüket, mondván: „bolondok vagytok, választási évben együtt ünnepelni?” A harmadik tárgyalás után abban sikerült megegyezni, hogy a Néppárt kérvényben fordul Szabó Ödön ügyvezető elnökhöz, hogy az RMDSZ jelezze az önkormányzat illetékeseinek: 15 és 17 óra 30 perc közötti idősávban lemondanak a területhasználat jogáról a Petőfi-szobornál.

Zatykó Gyula felháborítónak tartja, hogy mindezek után Kiss Sándor azt nyilatkozta az egyik Bihar megyei napilapnak, hogy Szabó Ödön segített a Néppártnak abban, hogy az külön ünnepelhessen a Petőfi parkban. „Ez a nyilatkozat a szocialista Nyakó-Ujhelyi retorikáját juttatja eszembe, miszerint nem a valóság a fontos, hanem az, ami annak látszik” – fogalmazott a régióelnök. Elhangzott, hogy a zilahi önkormányzat az elsőbbség jogán jóvá hagyta a Néppárt március 15-i rendezvényét a Wesselényi szobornál. A szervezők felajánlották az RMDSZ-nek, hogy rendezzék meg közösen az ünnepséget, de azok elzárkóztak a közös rendezvény lehetőségétől. Nagyszalontán szintén visszautasították a Néppárt közös szervezésre vonatkozó megkeresését.

A régióelnök hozzátette: értesüléseik szerint az RMDSZ több tucat autóbuszt indít vidékről az ünnepségre, csak azért, hogy egyre fogyó támogatottságát leplezze a „kivezényelt” ünneplőkkel. „A parlamenti képviselettel rendelkező szervezetnek adólejeinkből juttatott 17 millióból gyanítom futja benzinpénzre is” jegyezte meg Zatykó.

[Forrás: az Erdélyi Magyar Néppárt partiumi szervezetének sajtóközleménye]
Gyorskereső
Videók
A Székelyek nagy meneteléséről a Duna Televízió Heti hírmondójában - 2013. október 27. Videógaléria