Home » Hírek » Erdély » Partnerséget az egyházi és világi vezetők között

Partnerséget az egyházi és világi vezetők között

2014. 10. 9.
Megosztás:

Csütörtök délelőtt Szilágyi Zsolt államelnökjelölt, Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke és Zatykó Gyula, a Néppárt partiumi régióelnöke találkozott Böcskei László nagyváradi megyés püspökkel.

Partnerséget az egyházi és világi vezetők között

A találkozón Toró T. Tibor tájékoztatta az egyházi elöljárót a Néppárt önálló államelnökjelölt-állításának szempontjairól, illetve a választási kampány fontosabb üzeneteiről. A beszélgetés során Szilágyi Zsolt kifejtette: a Néppárt tisztségviselőinek meggyőződése, hogy a közélet politikai szereplőinek minden körülmények között szem előtt kell tartaniuk a történelmi egyházak érdekeit. „A nemzet és a történelmi egyházak sorsa közös, így kötelességünk szolgálni a hitélet intézményeit.” – jelentette ki Szilágyi. A Néppárt jelöltje érdeklődött az egyházmegye restituciós ügyeinek helyzetéről, s a tényt, hogy mind a mai napig nincs megnyugtatóan rendezve a kommunista diktatúra által elkobzott egyházi ingatlanok ügye, Románia szégyenfoltjának nevezte.

Böcskei László megköszönte a néppárti tisztségviselők látogatását, és elmondta: az egyháznak fokozottan oda kell figyelnie a szociálisan rászorultakra, valamint a fiatalság ügyére, és arra kéri az Erdélyi Magyar Néppárt vezetőit, hogy a maguk eszközeivel ők is legyen partnerek e munkában. A találkozó résztvevői egyetértettek abban, hogy mind a politikai szereplők, mind az egyházi vezetők a választópolgárok aktív szerepvállalását kell támogassák, hogy leküzdhető legyen az elmúlt időszakban tapasztalható kártékony közöny.

Búcsúzóul Böcskei László és a Néppárt tisztségviselői megegyeztek: szükség van a politikusok és egyházi vezetők rendszeres kapcsolattartására.

Gyorskereső
Videók
A Székelyek nagy meneteléséről a Duna Televízió Heti hírmondójában - 2013. október 27. Videógaléria