Home » Hírek » Erdély » Perel a Néppárt és az EMNT a március 15-i ünneplés akadályozása miatt

Perel a Néppárt és az EMNT a március 15-i ünneplés akadályozása miatt

2014. 3. 17.
Megosztás:

Szerződésszegésért pereli az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és az Erdélyi Magyar Néppárt a Szatmár Megyei Múzeumot, miután annak vezetősége megtagadta a két szervezettől, hogy március 15-én egy kulturális programot tartsanak az intézmény dísztermében.

Perel a Néppárt és az EMNT a március 15-i ünneplés akadályozása miatt

Az esetről Zatykó Gyula, az Erdélyi Magyar Néppárt partiumi alelnöke számolt be a sajtónak hétfőn Szatmárnémetiben tartott sajtótájékoztatóján, amelyen részt vett Veres-Kupán Enikő, az EMNT Szatmár megyei szervezetének elnöke is.

Zatykó elmondta: még februárban nyújtották be területfoglalási kérelmüket Petőfi Sándor szobra előtti térre, de azt elutasították, mivel az RMDSZ egy nappal előttük egész napra lefoglalta a teret – Zatykó Gyula szerint szándékosan azért, hogy más szervezetek képviselőit és szimpatizánsait megfosszák az ottani ünneplés lehetőségétől. Az ünnepi beszédek végül a Kossuth-kertben hangzottak el, ahol többek között jelen volt Tőkés László, az EMNT elnöke is. Az ünnepi beszédek mellett gazdag kulturális programmal készültek a szervezők, ezeknek azonban csak egy része valósulhatott meg, mivel a Szatmár Megyei Múzeum vezetősége az utolsó pillanatban megtagadta a múzeum épületében előzetesen kibérelt terem használatát, ahol a program szerint Birinyi József népzenész, a Hungaricum Szövetség elnöke hangszerbemutatójára került volna sor.

Zatykó Gyula elmondta: az 1989 előtti időszakra emlékezteti a múzeum vezetőségének hozzáállása, ugyanis a diktatúrában tiltottak ki hasonlóképpen, minden magyarázat nélkül a nem tetsző kulturális rendezvényeket az intézményekből. Az alelnök úgy véli, hogy súlyos hatalmi visszaélés történt, és az európai értékek és a demokrácia sérült azzal, hogy kitiltották a március 15-i megemlékezést a múzeum épületéből. Hozzátette: március 15-én sokat beszélünk a szabadságról, és az, ami Szatmárnémetiben történt, jól mutatja, hogyan is állunk 2014-ben a szabadsággal Romániában: egyeseknek szabad huszárokkal felvonulni a város központjában, másoknak az egyszerű terembérlést is megtiltják. Zatykó azt is kifejtette, szerinte a múzeum igazgatója  felsőbb utasítást követett, amikor politikai alapon megtagadta a Néppártól a terem használatát.

A Néppárt alelnöke arra szólította fel a szatmári RMDSZ vezetőségét, hogy foglaljanak állást az ügyben. Ha a mottójukhoz hűek, és ténylegesen minden magyar számít, akkor mit szólnak ahhoz, hogy nemzeti ünnepünkön, a magyar szabadság napján a magyarokat nem engedik be az állampolgárok pénzén fenntartott intézménybe.

Zatykó Gyula végül elmondta: beperlik a Szatmár Megyei Múzeum vezetőségét. Egyrészt a terembérlés árának, továbbá a meghívott előadóművész fellépési díjának megtérítését követelik, ugyanakkor erkölcsi kártérítést is kérnek a bíróságon.

Nem Szatmárnémeti volt az egyetlen helyszín, ahol nemzeti ünnepünket kellemetlenség árnyékolta be. Csomortányi Istvánt, a Néppárt Bihar megyei elnökét Érmihályfalván, illetve Sándor Krisztinát, az EMNT ügyvezető elnökét Csíkszeredában nem engedték felszólalni a néppárti tanácsosokkal is működő önkormányzat által szervezett ünnepségen.

Nagyváradon a Néppárt és az EMNT által elhelyezett koszorúkat a sajtó szeme láttára „söpörték le” a várad-rogériuszi templom udvarán található 1848-as honvéd emlékhelyről.

 

Gyorskereső
Videók
A Székelyek nagy meneteléséről a Duna Televízió Heti hírmondójában - 2013. október 27. Videógaléria