Home » Hírek » Erdély » Nagyváradi beltelekadó: a helyiek pertársaságot alakítanak az igazukért

Nagyváradi beltelekadó: a helyiek pertársaságot alakítanak az igazukért

2013. 2. 14.
Megosztás:

A vártnál is nagyobb érdeklődés övezte azt a találkozót, amelyet a méltánytalanul megemelt beltelekadó ügyében tartott az Erdélyi Magyar Néppárt nagyváradi szervezete 2013. február 13-án, Biharpüspökiben.

A Néppárt képviselői – Kristófi Kristóf váradi elnök és Pólik Levente elnökségi tag – az adóemelés, valamint a földterületek használati besorolásának önkényes megváltoztatása ellen benyújtandó fellebbezések megfogalmazásában, illetve a papírok kitöltésében nyújtottak segítséget az érintetteknek.

Pertársaságot alakítanak az igazukért
Kristófi Kristóf a pertársaság ötletét ismerteti


Mintegy nyolcvanan éltek a lehetőséggel, és jöttek el a találkozóra. A megjelenteket Kristófi Kristóf köszöntötte, aki a fellebbezés fontosságáról, és magáról az ügymenetről szólt. A Néppárt a beadványokat – igény szerint – benyújtja a nagyváradi önkormányzat gazdasági igazgatóságához, illetve eljuttatja a Bihar megyei prefektúrához is. Amennyiben a prefektus nem teljesíti törvényi kötelezettségét, és nem érvényteleníti a helyi tanács 2013/10-es számú határozatát, akkor az érintettek pertársaságot alakíthatnak, majd egy ügyvéd megbízásával a közigazgatási bírósághoz fordulhatnak. A jelenlévők nagy többsége egyetértett Kristófi javaslatával a pertársaság megalakításáról. A váradi elnök egyébként biztos abban, hogy a közigazgatási bírósági eljárás után visszavonják a törvénytelen helyi tanácsi határozatot – hangzott el a találkozón. Kristófi azt javasolta az érintetteknek, hogy fizetési hajlandóságuk igazolásaképpen fizessék be a tavaly megállapított adó inflációval arányos (16 százalékkal magasabb) értékét a nagyváradi városháza ügyfélszolgálatán, majd várják meg, míg bírósági döntés születik az ügyben. 

A találkozón sokan felháborodottságuknak adtak hangot amiatt, hogy az önkormányzat a megkérdezésük és földingatlanjuk reális körülményeinek ismerete nélkül változtatott azok besorolásán. Többen már a helyszínen kitöltötték a nyomtatványokat, ugyanakkor sokan vittek a rokonoknak és a szomszédoknak is. Többen, kihasználva az alkalmat, más ügyekben is jogi tanácsadást kértek a helyszínen.

Pénteken, 2013. február 15-én 12:30 és 16 óra, illetve 18 és 19:30 között Váradhegyalján, az ökumenikus templom előtt várják a helyi földtulajdonosokat. Aki teheti, hozza magával a földtulajdon használati besorolásával kapcsolatos iratokat. A Néppárt továbbra is segít az érintetteknek a beadvány elkészítésében. Érdeklődni az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Széles/Menumorut utcai székhelyén (10 és 15 óra között), illetve a 0744 882 978-as telefonszámon lehet.

[Forrás: az Erdélyi Magyar Néppárt sajtóközleménye]
Gyorskereső
Videók
A Székelyek nagy meneteléséről a Duna Televízió Heti hírmondójában - 2013. október 27. Videógaléria