Home » Hírek » Országos » Székelyföld határainak kivilágítása egyértelmű siker volt

Székelyföld határainak kivilágítása egyértelmű siker volt

2015. 10. 26.
Megosztás:

Nagyváradi sajtótájékoztatóján sikeresnek nevezte a hétvégi lármafa-akciót Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke. A hétfői találkozón – ahol jelen volt Csomortányi István, a Néppárt Bihar megyei elnöke is – szó volt a romániai rezsicsökkentés lehetőségeiről és az európai migránsválságról is.

Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és az Erdélyi Magyar Néppárt is támogatta a Székely Nemzeti Tanács azon kezdeményezését, mely során Erdély-szerte közel 200 helyszínen (melyből 68 a Székelyföldön volt) gyújtottak lármafákat, hogy így hívják fel a figyelmet a székelység autonómiaigényére, valamint a székelyföldi régió egységére. Szilágyi Zsolt az esemény kapcsán elmondta: azzal, hogy több ezren csatlakoztak a meghirdetett kezdeményezéshez, egyértelműen sikeresnek mondható a megmozdulás. „A székelyek önrendelkezése a román demokráciát gazdagítaná, s a hétvégihez hasonló akciók jó lehetőséget adnak arra, hogy erről nyíltan beszéljünk” – mondta a Néppárt elnöke.

Szilágyi Zsolt beszámolt arról is, hogy a másfél héttel ezelőtt Kézdivásárhelyen megtartott néppárti kongresszuson arra kérte a küldötteket, vizsgálják meg: településeiken milyen módon lehetne csökkenteni a rezsiköltségeket, különösen a vízdíjat és a szemétszállítás díját. „A rezsicsökkentés témáját más romániai politikusok is kezdik átvenni, hiszen a miniszterelnök is felvetette a költségek csökkentésének lehetőségét. Nem titok, hogy a jövőre esedékes helyhatósági választások egyik témájává kívánjuk tenni a rezsicsökkentést” – mondta Szilágyi. Csomortányi István beszámolt a 17 önkormányzathoz benyújtott közérdekű adatigényléséről, melyre azonban csak egyetlen esetben – s akkor is csak részlegesen – érkezett válasz. „Az adatigénylést megismételtük, mert a lakosságnak jogában áll tudni, hogy az adójukat milyen célokra költik el. Senki nem tagadhatja meg közérdekű adatok kiszolgáltatását” – hangsúlyozta a Néppárt Bihar megyei elnöke.

A sajtótájékoztató végén Szilágyi Zsolt kitért az európai migránsválságra is. A pártelnök elmondta: továbbra is kérik, hogy – magyarországi mintára – Románia is zárja le a Szerbiával közös zöldhatárát. „Dicséretes, hogy Románia a visegrádi országokkal együtt szavazott a legutóbbi uniós csúcson. Világosan kell látnunk: Európa határai ott lesznek, ahol a menekültek megállnak. Csak remélni tudjuk, hogy e válságos helyzetben Románia képes lesz bebizonyítani Schengen-érettségét” – jelentette ki Szilágyi. 

Gyorskereső
Videók
A Székelyek nagy meneteléséről a Duna Televízió Heti hírmondójában - 2013. október 27. Videógaléria