Home » Hírek » Erdély » Szilágyi: az autonómia a román demokrácia fokmérője

Szilágyi: az autonómia a román demokrácia fokmérője

2013. 10. 29.
Megosztás:

A Székelyek nagy menetelésén a példás összefogásnak köszönhetően sikerült egy olyan erőt felmutatni, amelynek nyomán a román kormány beláthatja: az autonómia megvalósítása népakarat – mondta Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt alelnöke a Zatykó Gyula alelnökkel közösen tartott keddi sajtótájékoztatón.

Szilágyi: az autonómia a román demokrácia fokmérője

Bár a karhatalom biztosította a helyszínt és nem akadályozta meg a menetelést – ami demokráciában teljesen természetes –, Bukarest nem hajlandó őszinte párbeszédet folytatni az székelyek önrendelkezéséről, az erdélyi magyarok kisebbségi jogairól. „Arra kérjük a román kormányt, hogy ismerje el, hogy a magyar önrendelkezés gondolata a népakarat kifejeződése, és fogadja el az erről szóló párbeszédet” – mondta Szilágyi. Úgy vélekedett az autonómia a román demokrácia fokmérője, megmaradásunk záloga, egy olyan Európa-szerte működő gyakorlat, mely a hosszú távú stabilitás és a gazdasági jólét garanciája. Éppen ezért minél szélesebb körben ismertté kell tenni az előnyeit, nagyobb hangsúlyt kell fektetni a „menedzsmentjére” – fogalmazott a néppárti elöljáró, aki ugyanakkor az összefogás szerepét emelte ki az autonómia-menet sikerességét illetően, és reményét fejezte ki, hogy a közelgő európai parlamenti választásokon is hasonló, pártok fölötti összefogás alakul majd ki.

Zatykó Gyula, a Néppárt Partiumért felelő alelnöke a sajtótájékoztatón elmondta: a székely autonómia egy nemzeti ügy, melynek kivívásában minden magyarnak szerepet kell vállalnia – nem valaki ellen, hanem valamiért, önmagunkért. Partiumból mintegy százan vállalták a hosszú és kimerítő utat Székelyföldig, hogy kiálljanak a székelyek mellett – tájékoztatott Zatykó. Ugyanakkor a Néppárt közel száz buszt indított, és több mint tízezer embert mozgósított az autonómia-menetelésre.

Immár második napja, hogy a nagyváradi Fő utcán az önálló Partiumért gyűjtenek aláírást a néppártiak. Az első nap tapasztalatait összegezve Zatykó elmondta: volt, aki idegenkedve fogadta főutcai jelenlétüket, volt, aki gondolkodás nélkül aláírta az ívet. Céljuk az autonómia gazdasági előnyeinek megismertetése a román többséggel, továbbá a visszajelzések felmérése. A felemás fogadtatás miatt úgy érzik, hogy szükség van az autonómia gondolatának ilyen módon való népszerűsítésére, a románokkal való érdemi párbeszéd kialakítására.

 

Az Erdélyi Magyar Néppárt

partiumi sajtóirodája

Gyorskereső
Videók
A Székelyek nagy meneteléséről a Duna Televízió Heti hírmondójában - 2013. október 27. Videógaléria