Home » Hírek » Erdély » Szilágyi—Funar vita a Román Közszolgálati Rádióban

Szilágyi—Funar vita a Román Közszolgálati Rádióban

2014. 10. 23.
Megosztás:

Szilágyi Zsolt államelnökjelölt a Román Közszolgálati Rádió műsorában kül- és belpolitikai kérdésekről vitázott más román jelöltekkel. Kelemen Hunor nem ment el a beszélgetésre.

Szilágyi—Funar vita a Román Közszolgálati Rádióban

Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt államelnökjelöltje csütörtökön a Román Közszolgálati Rádióban szervezett vitán vett részt, ahol Gheorghe Funar független jelölttel és Mircea Coşeával, William Brînză képviselőjével szállt vitába. A találkozón a külpolitikai és nemzetbiztonsági kérdéseken túl szó volt a Moldovai Köztársaság helyzetéről is. A vitán Kelemen Hunor, bár a műsor szerkesztőitől meghívást kapott, nem vett részt és képviselőt sem küldött.

„Románia érdeke, hogy valódi párbeszéd és együttműködés alakuljon ki a román, magyar és az országban élő egyéb nemzeti közösségek között. Ugyanígy egy föderális államszerkezet is a történelmi régiókban élők mindennapjait könnyítené meg” – jelentette ki Szilágyi. A Néppárt jelöltje hozzátette: „Európában nem csak központosított államokra van példa. Ha Románia autonóm régiók szövetsége lenne, az elősegítené az ország stabilitását és gazdasági növekedését.” A vita során Szilágyi példaként említette Iuliu Maniu II. Károlynak címzett levelét. A román államférfi 1938-ban arra hívta fel az uralkodó figyelmét, hogy az erdélyiek gyarmatosítva érzik magukat a Bukaresti főhatalom által. „Több mint hetven évvel ezelőtt már világos volt, hogy Erdélynek autonómiára van szüksége. Magam is ezen a véleményen vagyok, és Románia föderalizálását inditványozom” – nyilatkozta Szilágyi. A néppártos jelölt hivatkozott a Gyulafehérvári Nyilatkozatban foglaltakra, melyben a románság ígéretet tett arra, hogy az ország területén élő nemzeti közösségek teljes körű autonómiát kapnak. „Az 1918-ban megfogalmazott nyilatkozat ígéretei máig sem váltak valóra, ez pedig nem segíti a román-magyar megbékélést” – jelentette ki Szilágyi Zsolt. A néppártos államelnökjelölt arra hívta fel a figyelmet, hogy Iuliu Maniuhoz hasonlóan, az ott élők is gyarmatosításként éltek Románia moldovai fennhatóságát. „Azt látjuk, hogy a moldovaiak többsége nem támogatja az egyesülést. A föderalizmus azért is indokolt, mert a történelmi régiók autonómiájának biztosításával Románia a moldovaiak számára is vonzóbbá válhatna.” – mondta Szilágyi.

Mircea Coşea egyetértett a Néppárt jelöltjével abban, hogy szükség van a román-magyar párbeszédre és a kapcsolatok normalizálására. „Lehet, hogy a Szilágyi Zsolt által képviseltek – mint például Románia „erdélyesítése” – első pillanatra meglepő, mégis indokolt az erdélyi szellemiség Románia szintű kiterjesztése.” – mondta Coşea.

Gheorghe Funart hiába figyelmeztette a beszélgetés moderátora, többször is ellenséges hangnemben beszélt a Néppárt jelöltjéről és a romániai magyarság egészéről is. Moldova és Románia esetleges egyesülése kapcsán elmondta: e kérdéskört a szerinte román felmenőkkel rendelkező Vladimir Putyin orosz elnökkel fogja megtárgyalni.

A beszélgetés végén Szilágyi Zsolt, a vitán résztvevő egyetlen magyar államelnökjelöltként, románul és magyarul is választásra buzdította a szavazópolgárokat. Erre Funar újabb éles megnyilvánulással reagált, kijelentve: amennyiben államelnök lesz, a Román Közszolgálati Rádióban kizárólag román nyelven beszélhetnek majd a meghívottak.

Gyorskereső
Videók
A Székelyek nagy meneteléséről a Duna Televízió Heti hírmondójában - 2013. október 27. Videógaléria