Home » Hírek » Országos » Szilágyi: „Románia a kisebbségek asszimilációjára törekszik”

Szilágyi: „Románia a kisebbségek asszimilációjára törekszik”

2017. 1. 27.
Megosztás:

Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke a Kossuth Rádió Határok nélkül című műsorában reagált Klaus Iohannis román államfő azon kijelentésére, melyben példaértékűnek nevezte országa kisebbségvédelmét. A Néppárt elnöke kijelentette: Románia a kisebbségek asszimilációjára törekszik, s mind a mai napig súlyos jogsérelmek érik az erdélyi magyar közösséget.

„Nem számít újdonságnak, hogy a román politika modellértékűnek nevezi kisebbségvédelmét. Ha azonban Klaus Iohannis németként lett elnök – ahogy ezt szívesen hangoztatja minden olyan helyzetben, amikor szóba kerül a romániai kisebbségek védelme –, felvetődik a kérdés: miért nem akarja látni az erdélyi szászok és svábok helyzetét, akik az elmúlt évtizedekben szinte teljesen eltűntek Románia területéről? Ahhoz, hogy az országban élő kisebbségek helyzete valóban példaértékű legyen, a román valóságot kell megváltoztatni” – mondta Szilágyi Zsolt.

A Néppárt elnöke hozzátette: az önmagában sem megoldást, sem garanciát nem jelent, hogy – nemzetiségét tekintve – nem a románsághoz tartozó politikus tölti be az államfői tisztséget, hiszen a kérdés sokkal inkább az, hogy milyen elvek mentén politizál. „Teljesen mindegy, hogy a román államelnököt Iohannisnak, Băsescunak vagy épp Popescunak hívják. Sokkal fontosabb lenne, hogy – a valódi és elvárt kisebbségvédelemnek köszönhetően – ne kelljen az elkobzott egyházi vagyon visszaszerzéséért, a csángók nyelvtanuláshoz való jogáért, vagy épp a magyar orvosi- és gyógyszerészeti képzésért küzdjünk – nem beszélve a marosvásárhelyi gimnázium ügyéről” – jelentette ki Szilágyi.

Mint ismeretes, a román államfő az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésén kijelentette: német származása ellenére is elnöknek választották, ezért példaértékűnek mondható a román kisebbségvédelem.

Gyorskereső
Videók
A Székelyek nagy meneteléséről a Duna Televízió Heti hírmondójában - 2013. október 27. Videógaléria