Home » Hírek » Erdély » Szilágyi: Tusványos a szabadság intézményesített helyszíne

Szilágyi: Tusványos a szabadság intézményesített helyszíne

2014. 7. 11.
Megosztás:

Budapesti sajtótájékoztatón beszélt az idén 25. alkalommal megszervezésre kerülő Bálványosi Nyári Szabadegyetem fontosságáról Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt alelnöke. Németh Zsolt, a magyar Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke kiemelte a Tusványosként ismertté vált fesztivál nemzetpolitikai jelentőségét is.

Szilágyi: Tusványos a szabadság intézményesített helyszíne

Forrás: MTI

Kelet-Közép-Európában helye van a népek közötti szolidaritásnak – nyilatkozta Szilágyi Zsolt, rávilágítva arra, hogy a nemzetiségek közötti párbeszéd, valamint a Kárpát-medencei magyar összetartozás érzetének kialakulásában kiemelkedő szerepe van Tusványosnak. Véleménye szerint a nagyszabású nyári fesztivál szerves részét képezi a nemzeti együttműködés rendszerének, hiszen az évek során olyan fórummá nőtte ki magát, ahol az anyaországi és külhoni politikusoknak lehetőségük van arra, hogy egyeztessék hosszabb távú stratégiáikat, és közösen gondolkozzanak a magyarság stratégiai kérdéseit illetően. Szilágyi emlékeztetett: a szabadegyetem 1990-ben Bálványoson indult, majd 1996-ban költözött át Tusnádfürdőre, majd e rendezvény az idők során a szabadság intézményesített helyszínévé vált, mert függetlenül attól, hogy országainkat milyen színezetű kormányok vezetik, ez mindig a párbeszéd stabil helye volt. A Néppárt alelnöke arra is rávilágított, hogy a rendezvény kormányok politikáját, politikusokat tudott befolyásolni, és számos, nemzetpolitikai szempontból fontosnak tekinthető kérdésre született válasz a fesztivál keretei között. Szilágyi Zsolt elmondása szerint, az esemény idei díszvendégei azok a fiatalok lesznek, akiknek a szüleik 1990-1991-ben épp Tusványoson találkoztak.

Németh Zsolt szerint Tusványos is jelzi, hogy a külhoni magyarság ügye és a nemzeti elkötelezettség szinte szinonimává vált. Véleménye szerint a rendezvény hozzájárult ahhoz, hogy a Fidesz nemzedéke, a rendszerváltó nemzedékek, valamint a külhoni magyar társadalmak és elitek között intenzív kapcsolat jött létre. Hozzátette: Tusványosnak is köszönhető, hogy „Erdély divatba jött”, hiszen ma már százezrek járnak Csíksomlyóra, és rengeteg testvérvárosi kapcsolat alakult ki magyar és erdélyi városok között. Németh szerint az elmúlt 25 év megbékélési kísérletei részben sikeresnek mondhatóak, mely idő során a legjelentősebb közéleti kérdések Tusványos programjában is visszaköszöntek, így az autonómiakoncepciók megfogalmazása is, melyhez – véleménye szerint – a magyar állam nem csekély segítséget nyújt.

A 25. Bálványosi Nyári Szabadegyetemre július 22-27. között kerül sor Tusnádfürdőn, ahol a közéleti és politikai előadásokon, kerekasztal-beszélgetéseken kívül, kulturális előadásokra, foglalkozásokra és esti koncertekre is sor kerül. További információk megtalálhatóak a www.tusvanyos.ro internetes oldalon.

Gyorskereső
Videók
A Székelyek nagy meneteléséről a Duna Televízió Heti hírmondójában - 2013. október 27. Videógaléria