Home » Hírek » Országos » Szilágyi Zsolt: „100 éve folyamatos ostromállapotban élünk”

Szilágyi Zsolt: „100 éve folyamatos ostromállapotban élünk”

2018. 7. 27.
Megosztás:

A nemzeti összetartozás ereje! címmel szervezték meg az immár hagyományosnak számító nemzetpolitikai kerekasztal-beszélgetést a 29. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor (Tusványos) Lőrincz Csaba Sátrában – péntek délelőtt. A beszélgetésen jelen volt és felszólalt Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke is.

Szilágyi Zsolt: „100 éve folyamatos ostromállapotban élünk”

Felszólalásában Szilágyi elmondta: „A magyarországi országgyűlési választás sikere és a Minority SafePack-hez összegyűlt kellő mennyiségű aláírás is a magyar összefogás sikere is egyben. A határon túli magyar állampolgárok magas részvételi aránya a voksoláson visszaigazolta a magyar kormány politikáját. Gratulálunk a magyar kormányzat eddigi eredményeihez, és örülünk annak, hogy folytatódhat az a nemzetépítő munka, mely az intézményalapításokkal és intézményeink megerősítésével válik még teljesebbé.” A Néppárt elnöke hozzátette: „A magyarországi országgyűlési választás során, valamint az azt megelőző regisztrációs munka alkalmával az is-is stratégiája azt eredményezte, hogy minden erdélyi magyar párt ugyan azért a célért harcolt. Az Erdélyben leadott 183 000 levélszavazatból – a Nemzeti Választási Iroda adatai szerint – 147 000-et az erdélyi partnerszervezetek gyűjtöttek össze. Büszkeséggel mondhatom, hogy ebből az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács által működtetett Demokráciaközpontok hálózata, valamint a Néppárt önkéntesei és tisztségviselői 67 000 voksot gyűjtöttek be, és juttattak el biztonságban a főkonzulátusokhoz. Ez az erdélyi partnerszervezetek által begyűjtött levélszavazatok 45%-a” – hangsúlyozta Szilágyi Zsolt, majd hozzátette: a Minority Safepack remek esélyt nyújt az erdélyi magyarság számára is, a kezdeményezés azonban nem lehetett volna sikeres a magyar kormány és a Rákóczi Szövetség hathatós támogatása nélkül.

„Január elején a három erdélyi magyar politikai párt elnöke közös autonómianyilatkozattal üzent a világnak: a viták ellenére is egyetértés van az önrendelkezés – a kulturális- és a területi autonómia – elvi támogatását illetően. Egyértelmű ugyanakkor, hogy a három pártvezető a bukaresti döntéshozóknak is üzent, melyre csakhamar megjött a válasz: jól emlékszünk Mihai Tudose volt román miniszterelnök akasztásos kijelentésére, mely elsősorban a román politikai elit szégyene, de nem mehetünk el szó nélkül amellett az aggasztó tény mellett sem, hogy Brüsszel milyen harmatgyengén reagált e botrányos miniszterelnöki megnyilvánulásra. Joggal kérdezzük: mi ez a kettős mérce? A migránsokra hajlandók vagyonokat költeni, a mi őshonos kultúránk pedig nem érdemel védelmet? A Néppárt büntetőjogi pert indított Tudose ellen, melynek fejleményeként a múlthéten már megtartották az első meghallgatást, s az ügyet készek vagyunk a végsőkig elvinni, hiszen úgy gondoljuk, nem mehetünk el szó nélkül egy ilyen, a közösségünket ért brutális támadás mellett, melynek szellemiségében született meg a Beke—Szőcs-ügyben hozott második ítélet is” – mondta Szilágyi Zsolt.  „Meggyőződésünk, hogy az autonómia erősebbé és stabilabbá tenné Romániát, s csak egy gyenge állam fél saját állampolgárjaitól. Szégyen az a bohózat, amely Bukarestben zajlik: az elmúlt két évben már három miniszterelnököt fogyasztottak el, s még nem tudni, hogy milyen miniszterelnökkel vágnak neki az EU-elnökségnek. Teljesen világos, hogy a román—magyar kapcsolat normalizálása egy stabil román kormány nélkül nem lehetséges. Tőkés László, az EMNT elnöke és Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke nemrég levélben fordultak Klaus Iohannis államelnökhöz, párbeszédet kezdeményezve, az Államelnöki Hivataltól érkezett elutasító válasz pedig jól mutatja, hogy a demokrácia alapját képező párbeszédet is elutasítják. A Tudose-ügy, a MOGYE megoldatlan és válságos helyzete, a Bánffy-birtok visszaállamosítása, a restitúciós folyamat elakadása – és a sor még hosszan folytatható – mind a bennünket érő folyamatos agresszió jele. Látni kell: immár 100 éve folyamatos ostromállapotban élünk” – hangsúlyozta Szilágyi Zsolt, majd hozzátette: az autonómiatörekvések a létező legerősebb lojalitás-nyilatkozatok, melyet az erdélyi magyar közösség és a székelység tehet a román állam mellett, hiszen törvénytisztelő, adófizető állampolgárokként – az autonómia keretei között – békességben kívánnak élni, Románián belül.

Szilágyi Zsolt: „100 éve folyamatos ostromállapotban élünk”

„Az előttünk álló időszak számos feladatot kínál: a következő két évben négy választás is lesz (az európai parlamenti, az államelnöki, a helyhatósági és az országgyűlési), s bízunk benne, hogy Erdélyben is elindul – a magyar kormány támogatásával – a gazdaságfejlesztési terv. Amint azt a Magyar Állandó Értekezleten is előterjesztettem, meggyőződésünk, hogy az erdélyi magyar gazdaságfejlesztési terv sikeresebb lesz, ha az politikai konszenzussal, valamint a magyar történelmi egyházak és Sapientia által már megteremtett és folyamatosan fejlődő tudásháló bevonásával indul el” – mondta Szilágyi.

Felszólalása végén a Néppárt elnöke kitért az összefogás fontosságának kérdésre is – kijelentve: „Ha az európai parlamenti vagy az államelnöki választásokra gondolunk, akkor jól tudjuk, hogy az erdélyi magyar közösség egy részében tapasztalható a politikától való elfordulás, és az sem ritka, hogy magyar választók román jelöltekre szavaznak. Ezt a helyzetet kezelnünk kell: ha azt látjuk, hogy az összefogás ereje képes kimozdítani a szürke zónából a passzív szavazókat, akkor ez a lehetőség felértékelődhet. A Néppárt épp ezért az erdélyi magyar gazdasági terv és közelgő választások vonatkozásában is a magyarországi országgyűlési választás alkalmával már sikeresnek bizonyult is-is elvét tartja irányadónak. Valljuk: mindenkinek helye van a Nap alatt, de egy biztos, nem tétlenkedhetünk, cselekednünk kell” – zárta felszólalását Szilágyi Zsolt.

A kerekasztal-beszélgetésen jelen volt továbbá Biró Zsolt (elnök, Magyar Polgári Párt), Brenzovics László (elnök, Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség), Deák Ernő (elnök, NYEOMSZSZ – Nyugat-Európai Országos Magyar Szervezetek Szövetsége), Horváth Ferenc (elnök, Muravidéki Magyar Önkormányzati Nemzeti Közösség), Jankovics Róbert (elnök, Horvátországi Magyarok Demokratikus Közössége), Menyhárt József (elnök, Magyar Közösség Pártja), Pásztor István (elnök, Vajdasági Magyar Szövetség), Potápi Árpád János (nemzetpolitikáért felelős államtitkár, Miniszterelnökség), Semjén Zsolt (miniszterelnök helyettes, Magyarország) és Tánczos Barna (szenátor, Romániai Magyar Demokrata Szövetség) is.

Gyorskereső
Videók
A Székelyek nagy meneteléséről a Duna Televízió Heti hírmondójában - 2013. október 27. Videógaléria