Home » Hírek » Országos » Szilágyi Zsolt a MÁÉRT-en: „A magyar állampolgárság egy élő, szerves kapcsolat”

Szilágyi Zsolt a MÁÉRT-en: „A magyar állampolgárság egy élő, szerves kapcsolat”

2017. 11. 11.
Megosztás:

Budapesten ülésezett a Magyar Állandó Értekezlet. Az eseményen jelen volt Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke is, aki elmondta: természetesnek tartja, hogy a határon túli magyar állampolgárok is élhetnek szavazati jogukkal.

Szilágyi Zsolt felszólalásában elmondta: „Az erdélyi erők számára jövő év áprilisáig a legfontosabb teendő az anyaországi választásokat megelőző regisztrációs kampány sikeres elvégzése lesz. Az állampolgárság számunkra egy élő, szerves kapcsolatot jelent, melynek része az is, hogy a Kárpát-medencében élő magyarság négyévente elmondhatja véleményét saját jövőjéről, úgy is, hogy szavazatával részt vesz a magyarországi választáson, hiszen a budapesti parlament nem csak az ország, de a nemzet sorsáról is dönt.”

A Néppárt elnöke üdvözölte és történelmi jelentőségűnek nevezte a nemrég meghirdetett erdélyi gazdaságfejlesztési tervet, valamint kihangsúlyozta: a terv csakis akkor lehet sikeres, ha politikai konszenzuson alapul. Szilágyi felhívta a figyelmet: a magyar kormány ne hagyja ki a terv megvalósítása során az egyházakat, és hasznosítsák a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem által az elmúlt évtizedekben létrehozott tudáshálót is.

„Erdélyben az autonómia és a nemzetpolitikai célkitűzések kérdéskörében – a nyilatkozatok szintjén – úgy tűnik, konszenzus van. Azon kell dolgoznunk, hogy a konkrét cselekvések szintjén is megvalósuljon az egy irányba mutató politizálás” – mondta a Néppárt elnöke. A politikus megköszönte Szili Katalin miniszterelnöki megbízott eddigi munkáját, melynek eredményeként konszenzus felé halad az erdélyi autonómia ügyének képviselete.

Az erdélyi románsággal való együttműködés kapcsán Szilágyi elmondta: konkrét fejlesztési tervekhez lehet román szövetségeseket találni, s ilyen projekt az észak-erdélyi autópálya ügye is, mely kapcsán közös figyelemfelkeltő akciót szervezett a Néppárt és a Bihar megyei Vállalkozók Szövetsége. Felszólalása végén Szilágyi Zsolt a közelgő centenáriumi események fontosságára hívta fel a tanácskozás résztvevőinek figyelmét, s elmondta: a MÁÉRT szünetében a Kárpát-medencei Magyar Autonómiatanács fog ülésezni, ahol megtárgyalják a 100 éves évfordulóra való felkészülés teendőit.

Gyorskereső
Videók
A Székelyek nagy meneteléséről a Duna Televízió Heti hírmondójában - 2013. október 27. Videógaléria