Home » Hírek » Országos » Szilágyi Zsolt a sepsiszentgyörgyi közéleti fórumon

Szilágyi Zsolt a sepsiszentgyörgyi közéleti fórumon

2017. 12. 3.
Megosztás:

Tíz évvel ezelőtt szerzett először képviselői mandátumot az Európai Parlamentben Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke. Ez alkalomból szerveztek közéleti fórumot Sepsiszentgyörgyön, a Székely Nemzeti Múzeum Bartók Béla termében, ahol jelen volt és felszólalt Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke is.

„A tény, hogy tíz évvel a 2007-es események után is ugyanúgy gondolkodunk, ugyanazokban az értékekben hiszünk, s továbbra is az önrendelkezés megteremtéséért dolgozunk, erőt és új lendületet ad” – kezdte beszédét a Néppárt elnöke. Szilágyi Zsolt a tíz évvel ezelőtti választásra emlékezve elmondta: a közvélemény számára egyre világosabbá vált, hogy az erdélyi magyarok hivatalos, bukaresti képviselete léket kapott, s erről tanúskodott az is, hogy nem csak a benyújtott autonómiatervezetet, hanem annak kezdeményezőit is megpróbálták a perifériára szorítani. „2004 és 2007 között – az erdélyi egyházfők küldöttségével közösen – rendszeresen jártunk Brüsszelbe, hogy a nemzetközi fórumokat is tájékoztassuk az egyházi ingatlanok, az anyanyelvhasználat, az erdélyi magyar oktatás vagy épp az autonómia helyzetéről – annak ellenére, hogy a kormányon lévő RMDSZ igyekezett a lehető legkedvezőbb színben beállítani helyzetünket. Tőkés László egy ilyen pillanatban nyert mandátumot 2007-ben, majd ezt követően 2009-ben koalíciós listán, 2014-ben pedig, miután az RMDSZ visszautasította az együttműködést, a Fidesz nemzeti listáján” – emlékeztetett Szilágyi Zsolt. A Néppárt elnöke elmondta: Tőkés és az őt támogatók számtalan bírálatot kaptak az elmúlt tíz év során, az eltelt idő és az eredmények azonban őket igazolják. „Tőkés László soha nem hagyta el Erdélyt, sőt, az itthon maradás és a szülőföldön való boldogulás egyik élharcosa lett. Kevés olyan erdélyi politikus van, akit világszerte ismernek és elismernek, aki egyszerre forradalmár, autonomista, egyházának hű szolgája és fáradhatatlan maximalizmusa miatt örök ellenzéki is” – mondta Szilágyi.

Felszólalása végén a Néppárt elnöke emlékeztetett: a centenáriumi eseményekhez közeledve fontos kihangsúlyozni, hogy az erdélyi magyarság tiszteletben tartja a románság ünnepét, de senki nem várhatja el, hogy az erdélyi magyarok is ünnepként tekintsenek az évfordulós eseményekre. „Ki kell használnunk ezt az időszakot arra, hogy egyértelműsítsük: autonómiaigényünk a lehető legerősebb lojalitás-nyilatkozat, hiszen az elfogadja Románia alkotmányosságát. Senki nem akar viszályt a román nemzettel, de az autonómiáért és jogainkért – békés eszközökkel – meg kell harcolnunk. Ez utóbbi helyzetteremtő politika ellentétes a neptuni paktum óta ismert helyzetbe simuló politikával, mely teljes erdélyi magyar közösségünk autonómiaigényét kisiklatta” – zárta beszédét Szilágyi Zsolt. 

Gyorskereső
Videók
A Székelyek nagy meneteléséről a Duna Televízió Heti hírmondójában - 2013. október 27. Videógaléria