Home » Hírek » Erdély » Szilágyi Zsolt: „Folytatjuk a megkezdett munkát”

Szilágyi Zsolt: „Folytatjuk a megkezdett munkát”

2014. 11. 3.
Megosztás:

Az Erdélyi Magyar Néppárt sikeres kampányt tud maga mögött, melynek eredményeként az országos politika színpadán is képviselhették az autonómia, a föderalizmus és a decentralizáció gondolatát – jelentette ki Szilágyi Zsolt az urnazárás után tartott sajtótájékoztatóján.

 Szilágyi Zsolt: „Folytatjuk a megkezdett munkát”

Szilágyi elmondta: „Az erdélyi magyar közéletben uralkodó egypártrendszerben sok választó érezhette úgy, hogy nincs megfelelő politikai képviselete. A Néppárt megteremtette a választás lehetőségét, így feladatomnak éreztem e közösség képviseletét, valamint az általunk vallott elvek megjelenítését a romániai közbeszédben. A jelenlegi eredmény erőt ad nekünk, hiszen az eddigi adatok fényében elmondható, növekvő pályán haladunk, így folytatjuk a megkezdett munkát.” A Néppárt jelöltje megköszönte mindazok bizalmát, akik támogató aláírásukkal vagy szavazatukkal kiálltak mellette, és ígéretet tett arra, hogy a föderalizmus modern gyakorlata alapján fogják tovább építeni politikai programjukat. Szilágyi külön megköszönte a történelmi egyházak mozgósító tevékenységét, majd elmondta: „Az erdélyiek nem érzik, hogy Bukarestben olyan döntések születnének, melyek nagyban befolyásolják életüket. A túlközpontosított ország – egy korrupt főhatalommal – nem veszi figyelembe a történelmi régiók sajátosságait, így nem csoda, hogy Erdélyben alacsony részvételi eredményeket tapasztalhatunk.”

 Szilágyi Zsolt: „Folytatjuk a megkezdett munkát”

Toró T. Tibor pártelnök elmondta: néhány órával a szavazás lezárása után még tart az eredmények összesítése, ám a párhuzamos számolás megközelítőleg 50%-os feldolgozottságánál két következtetés is levonható. „Az már az előzetes eredményekből is látszik, hogy az RMDSZ nem tudta elérni a legutóbbi választáson megszerzett szavazatszámot, az Erdélyi Magyar Néppárt azonban úgy tűnik, tovább növekedett” – nyilatkozta Toró, aki megköszönte az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és a Székely Nemzeti Tanács támogatását is. „Szilágyi Zsoltnak köszönhetően nem egy képzeletbeli lelátóról, hanem a pályán, egyenrangú játékosokként vehettünk részt a választást megelőző kampányban. A magyar-magyar versenyben nem leltünk tényleges partnerre, hiszen az RMDSZ elutasította a párbeszédet, s ez a magyar választók szavazókedvére is kihatott” – mondta a Néppárt elnöke.

A részletes választási eredmények ismeretében a Néppárt tisztségviselői hétfőn újabb sajtótájékoztatót tartanak.

Gyorskereső
Videók
A Székelyek nagy meneteléséről a Duna Televízió Heti hírmondójában - 2013. október 27. Videógaléria