Home » Hírek » Országos » Szilágyi Zsolt: "Önállóságra és őszinte párbeszédre van szükség!"

Szilágyi Zsolt: "Önállóságra és őszinte párbeszédre van szükség!"

2016. 5. 17.
Megosztás:

Május 17-én magyar és román nyelvű sajtótájékoztatónak volt helyszíne Tőkés László EP-képviselő nagyváradi parlamenti irodája, ahol a püspök az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnökeként tájékoztatta a médiát, Szilágyi Zsoltnak és Csomortányi Istvánnak, az Erdélyi Magyar Néppárt országos, illetve Bihar megyei elnökének társaságában. A tájékoztató vezérmotívumát az idei választások és népszavazások képezték, de ennek mentén számos aktuálpolitikai jelenségről és vonatkozásról esett szó, el egészen a romániai társadalom minden szegmensét átható korrupcióig és a zavaros, labilis törvényi környezetig.

Szilágyi Zsolt:

Mint elhangzott, 2016-ban három alkalommal járulhat urnák elé az erdélyi magyarság. A június 5-i helyhatósági és az őszi országos választások mellett az európai kényszerbetelepítési kvótákkal kapcsolatos, magyarországi népszavazásra is rövidesen sor kerül, melyen minden magyar állampolgársággal is rendelkező romániai lakos jogosult részt venni. Ezen túlmenően a nagyváradiakra egy helyi referendum is vár, egy román többségű szomszédos nagyközségnek a város általi bekebelezése ügyében, amely törekvés mögött obskurus politikai, gazdasági és egyéb megfontolások állnak, s ami nem csupán alkotmányellenes, jogszerűtlen és korrupciógyanús, de aminek egyértelműen magyarellenes éle is van, mivel megváltoztatja a jelenlegi etnikai arányokat.

Tőkés László felhívta a figyelmet: az EMNT testesíti meg azt a nemzetpolitikai folytonosságot, ami 1989 után az erdélyi magyar érdekvédelmet és közképviseletet jellemezte, s ami akkor bicsaklott meg, amikor a közösség választott vezetőinek egy csoportja lepaktált a bukaresti hatalommal anélkül, hogy ebből az egész erdélyi magyarságnak történelmi léptékű haszna származott volna. Méltatta ugyanakkor az Erdélyi Magyar Néppárt következetességét és kiállását, jelezve: soha nem az EMNT-n és az EMNP-n múlott, valahányszor Erdélyben nem valósult meg a magyar egység és összefogás. A közelgő önkormányzati választások kampánya is hűen tükrözi az RMDSZ egészében véve elhibázott, az önös pártérdekeket a nemzeti érdekeink elébe helyező politikáját. Bár a szervezet legutóbbi kongresszusán újratervezést és változásokat ígért, a pályakorrekció elmaradt, ráadásul a korrupció át- meg átszövi a szövetség és a társszervezetek különféle szintjeit. A nemzetpolitikai ellenzék részére egyetlen egy lehetőség maradt: a demokratikus választásokon való megméretkezés – jelentette ki az EMNT elnöke, hozzátéve: a választás szabadságát azonban beárnyékolja az esélybeli egyenlőtlenség és a pénz hatalma. A Néppárt ugyan tiszta lappal indul, tiszta kezű embereket jelölt a különféle tisztségekre, de sajnos a többségi hatalom cinkos közreműködésével az RMDSZ országos nomenklatúrájának és helyi kiskirályainak sikerült szinte teljesen kisajátítaniuk a magyar életet Romániában. Ráadásul még az új arcok mögött is a régi emberek állnak a háttérben, köztük több már elítélt vagy éppen bűnvádi eljárás alatt álló figura. Elkeserítő az, ahogyan egyik-másik történelmi egyházunk bizonyos körei erkölcsileg legitimálják a pártegységnek a nemzeti egység fölébe való helyezését – mondotta a Királyhágómelléki Református Egyházkerület korábbi püspöke.

Csomortányi István bihari példákkal illusztrálta az RMDSZ-kampány agresszivitását és tisztességtelenségét, hiszen a párt nemcsak módszerekben és eszközökben nem válogat, hanem még a törvényi előírásokra is fittyet hány. Ehhez sajtófölényt is biztosított magának, bedarálta a civil szervezeteket, az oktatási intézményeket, kihasználja a nőket, a vállalkozókat, a nélkülözőket és a kiszolgáltatottakat, rendezőelvvé léptetve elő a nepotizmust, a kontraszelekciót és a szervilizmust. Szilágyi Zsolt a Néppárt választási esélyeit latolgatva elmondta: a látszatösszefogás és a handabandázásra alapuló sikerpropaganda helyett a kényszerű, de tisztes önállóságot és őszinte beszédet részesítik előnyben, a „kevesen vagyunk, de igazunk van” tudatában próbálva meg megszerezni az erdélyi magyarok támogatását. A június 5-i nagyváradi helyi referendumról szólva ismertette pártja elutasító álláspontját, hiszen az árukapcsolásos, kormányrendelettel kierőszakolt „kikérdezés” rengeteg törvényességi aggályt vet fel, ami egy EU-tag „demokratikus jogállamhoz” méltatlan.

 

Gyorskereső
Videók
A Székelyek nagy meneteléséről a Duna Televízió Heti hírmondójában - 2013. október 27. Videógaléria