Home » Hírek » Országos » Tiltakozunk a 100 napos jogtiprás ellen!

Tiltakozunk a 100 napos jogtiprás ellen!

2018. 10. 13.
Megosztás:

Mint ismeretes, 100 napja tölti jogtalan börtönbüntetését Beke István és Szőcs Zoltán. A napnál is világosabb: a politikai foglyok egy koncepciós per áldozatai lettek, melynek egyértelmű célja az erdélyi magyar közösség megfélemlítése. A hatóságok brutális jogtiprása ellen minden rendelkezésünkre álló eszközzel tiltakozunk, hiszen az Erdélyi Magyar Néppárt Országos Választmánya teljes mértékkel elfogadhatatlannak tartja a tényt, hogy Beke István és Szőcs Zoltán mind a mai napig nem kapták kézhez ítéletük indoklását, akik úgy ülnek börtönben, hogy valódi bizonyítékot nem tudtak felhozni ellenük.

Az Erdélyi Magyar Néppárt Országos Választmánya határozottan elutasítja a hatóságok eljárását, s ennek megfelelően már korábban is felemeltük szavunk a közösségünket ért megfélemlítési akció ellen: hazai és nemzetközi fórumokon is tiltakoztunk a román hatóságok eljárása miatt, s meggyőződésünk, hogy minden további, rendelkezésünkre álló, demokratikus eszközt fel kell használnunk, hogy Beke István és Szőcs Zoltán a lehető legrövidebb időn belül kiszabadulhasson. Ezen túlmenően továbbra is megteszünk mindent annak érdekében, hogy – az Európai Szabad Szövetség (EFA) tagpártjaként – a nemzetközi fórumokon is képviseljük politikai foglyaink érdekeit, s bízunk abban, hogy most, amikor az Európai Parlament Románia jogállamiságát vizsgálja, tiltakozásunk értő fülekre talál.

A román centenárium évében különösen súlyosnak látjuk az erdélyi magyarság helyzetét, melyet már szinte hetente ér egyértelműen magyarellenes támadás a hatóságok és kormányzati szervek részéről. Egy olyan hatalom, mely fél saját állampolgárjaitól, soha nem érheti el a vágyott stabilitást, s egy olyan ország, mely nem riad vissza attól sem, hogy diktatúrákat idéző módszerekkel, koncepciós eljárások során börtönözzön be ártatlan embereket, kiírja magát az európai államok sorából.

Mondjunk nemet a megfélemlítési kísérletekre! Szabadságot a politikai foglyoknak!

 

Az Erdélyi Magyar Néppárt Országos Választmánya

Gyorskereső
Videók
A Székelyek nagy meneteléséről a Duna Televízió Heti hírmondójában - 2013. október 27. Videógaléria