Home » Hírek » Országos » Tisztújító kongresszusra készül a Néppárt

Tisztújító kongresszusra készül a Néppárt

2017. 4. 6.
Megosztás:

Április 22-én Székelyudvarhelyen tartja tisztújító kongresszusát az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) - jelentette be egy csütörtöki kolozsvári sajtótájékoztatón Szilágyi Zsolt, a párt elnöke.

Tisztújító kongresszusra készül a Néppárt

Szilágyi Zsolt elmondta: elkezdődött már, és az elkövetkező napokban folytatódik a megyei szervezetek tisztújító gyűléseinek a sorozata. Ezek a testületek tehetnek jelöléseket az elnök személyére, és elnökségi tagokra.

Szilágyi Zsolt beszámolt az Európai Szabad Szövetségnek (EFA) a lengyelországi Katowicében a múlt hét végén tartott kongresszusáról. Elmondta, arra kérte a pártszövetséget - amelyhez az EMNP tavaly csatlakozott - hogy támogassák az Európai Bizottság (EB) által múlt héten bejegyzett Minority SafePack európai polgári kezdeményezés aláírásgyűjtését. Úgy vélte: a kezdeményezés bejegyzésével az EB végre elismerte, hogy felelősséggel tartozik az európai őshonos kisebbségek megmaradásáért. Azt is elmondta, hogy a kongresszuson átadta Francois Alfonsinak, az EFA elnökének Erdély zászlaját, és arra kérte a politikust, hogy segítse az identitásuk megőrzésére törekvő erdélyieket. Szilágyi Zsolt úgy vélte, hogy megannyi őshonos közösség önállósodási törekvése jelzi, hogy „Európa mozgásban van, és az önrendelkezési törekvések feszegetik a jelenlegi európai konstrukció kereteit”.

Az EMNP elnöke kitért arra is, hogy a romániai szélsőségesen nacionalista pártok: az Egységes Románia Párt (PRU), a Nagy-Románia Párt (PRM) és az Új Jobboldal Párt (PND) vezetői vasárnap bejelentették a Nemzeti Identitás Európai Tömbje (BINE) pártszövetség létrehozását, és ennek vezetőjét, Bogdan Diaconut hétfőn a parlamenti irodájában fogadta a román Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke, Viorel Dragnea, aki gratulált is a szélsőséges pártoknak a szövetség megalakításához.

Szilágyi Zsolt megbotránkoztatónak tartotta, hogy a nyugat-európai szociáldemokraták gyakorlatától eltérően a román szociáldemokraták „magukhoz ölelik” a magyarellenes, szélsőségesen nacionalista pártokat. Hozzátette: ez a példa is azt jelzi, hogy Románia olyan ország, amelyben a kormányzat veszélyezteti a politikai stabilitást.

(MTI-hír nyomán)

Gyorskereső
Videók
A Székelyek nagy meneteléséről a Duna Televízió Heti hírmondójában - 2013. október 27. Videógaléria