Home » Hírek » Országos » Tőkés László és Szilágyi Zsolt is felszólal a Székely Szabadság Napján

Tőkés László és Szilágyi Zsolt is felszólal a Székely Szabadság Napján

2018. 3. 9.
Megosztás:

Mint ismeretes, a Székely Nemzeti Tanács kezdeményezésére március 10-én immár közel egy évtizede minden évben megszervezik Marosvásárhelyen, a Postaréten, a Székely Szabadság Napját. A szombaton 16 órától kezdődő eseményen jelen lesz és beszédet mond Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke és Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke is.

Tőkés László és Szilágyi Zsolt is felszólal a Székely Szabadság Napján

A megemlékezés a Székely Vértanúk emlékművénél kezdődik. A beszédek után ismertetik a kormánynak és az államfőnek címzett kiáltványt. A Postarét és a prefektúra közötti útvonalon útlezárás biztosítja a békés felvonulást – erről a csendőrség és a forgalmi rendőrség helyi vezetői biztosították a szervezőket. A prefektúrán átadják a tiltakozó kiáltványt, 19.00 órakor pedig a tömegrendezvény véget ér.

Az EMNT és a Néppárt vezetői is arra kérnek és biztatnak mindenkit, hogy vegyen részt a megmozduláson és békésen, méltósággal, a törvényes rend betartásával, de rendületlenül követeljék Székelyföld területi autonómiáját.

 

Gyorskereső
Videók
A Székelyek nagy meneteléséről a Duna Televízió Heti hírmondójában - 2013. október 27. Videógaléria