Home » Hírek » Országos » Toró: „Tusványos egyszerre minden és még ennél is több”

Toró: „Tusványos egyszerre minden és még ennél is több”

2015. 7. 22.
Megosztás:

Szerda reggel hivatalosan is megnyitották a 26. Bálványosi Nyári Szabadegyetemet és Diáktábort, ismertebb nevén: Tusványost. A fősátor első beszélgetésén jelen volt Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt országos alelnöke, a párt Stratégiai Bizottságának elnöke is.

Toró: „Tusványos egyszerre minden és még ennél is több”

„Tusványos egyszerre minden és még ennél is több” – jelentette ki Toró T. Tibor köszöntőjében, utalva a fesztivál mottójára, mely idén a „Több mint fesztivál” szlogenként olvasható a tábor számos pontján. A Néppárt alelnöke Tusványost olyan „szabad köztársaságnak” tekinti, ahol immár 26 éve fontos közéleti témákról beszélhetnek politikusok és a közügyek iránt érdeklődők, miközben több ezer ember szórakozhat az öt nap alatt.

Toró felhívta a figyelmet néhány olyan kiemelt fontosságú témára is, melyek a ma megnyílt programsátrakban helyet kapnak. „Az elmúlt 26 évben az autonómia témája végig jelen volt Tusványos programkínálatában. Sokan kérdezik a szervezőket, hogy mi szükség van ennyi idő után is elővenni ezt a látszólag kimerített témát, mikor érdemi előrelépés nem történt az ügyben. Úgy gondolom, épp ezért fontos folyamatosan napirenden tartani az önrendelkezés ügyét, hiszen ha mi magunk sem beszélünk az autonómia fontosságáról, végképp kilátástalanná válhat annak megvalósulása” – mondta a Néppárt alelnöke. Toró véleménye szerint a nyári szabadegyetem arra is remek lehetőséget kínál, hogy olyan megkerülhetetlen és valós problémákról is szót ejtsenek, mint a romániai korrupcióellenes harc, vagy a nemrég elfogadott párttörvény, de érdemi vitát szeretne a létező autonómia statutumok tárgyában is, mely kapcsán elmondta: szerinte nem kedvez az önrendelkezés ügyének, hogy immár két székelyföldi autonómia statutum is létezik, ám szükséges a jelenség részletes megvitatása.

Az öt nap során az Erdélyi Magyar Néppárt is külön sátrat működtet, ahol reggeltől estig tematikus beszélgetésekre kerül sor. Ennek programkínálatát és a fesztivál teljes programját is megtalálhatják a www.tusvanyos.ro oldalon. 

Gyorskereső
Videók
A Székelyek nagy meneteléséről a Duna Televízió Heti hírmondójában - 2013. október 27. Videógaléria