Home » Hírek » Országos » Udvarhelyszék minden településén indítana polgármesterjelöltet a Néppárt

Udvarhelyszék minden településén indítana polgármesterjelöltet a Néppárt

2020. 1. 10.
Megosztás:

Székelyudvarhelyen ülésezett január 8-án az Erdélyi Magyar Néppárt udvarhelyszéki szervezete. A küldöttgyűlés legfontosabb témája az idén esedékes helyhatósági választásokra vonatkozó minél nagyobb mértékű mozgósítás, illetve a Néppárt polgármester-jelöltjeinek kiválasztása volt.

Udvarhelyszék minden településén indítana polgármesterjelöltet a Néppárt

A tanácskozáson jelen volt Csomortányi István, a Néppárt elnöke is, aki a január 18-án Csíkszeredában tartandó Országos Küldöttgyűlésről, valamint a Néppárt és a Magyar Polgári Párt tervezett fúziójáról beszélt. Ezzel kapcsolatosan a két párt között a múlt év során több alkalommal is zajlottak egyeztetések, s ezek eredményeként a Néppárt és az MPP is kongresszust tart január 18-án, amelyen előterjesztik a két párt politikai szövetségéről szóló határozattervezetet. Ezt követően egy újabb lépésként valósulhat meg a két párt fúziója. Ezzel kapcsolatosan Csomortányi István elmondta, a két párt kongresszusának közös megbeszélését követően kell végleges döntésnek születnie arról, hogy eredményes lesz-e a politikai szövetség létrehozása.

A tanácskozáson Lőrincz Árpád széki elnök pozitívan értékelte azt, hogy a Néppárt 14 szervezetéből 12 kiemelten aktív tevékenységet végez. Ennek alapján a Néppárt jelenleg 7 településen tudna a győzelemre esélyes polgármesterjelöltet indítani a helyhatósági választásokon, és legalább 10 településen tud olyan tanácsosi listát összeállítani, amellyel megszerezheti a szavazatok többségét.  Lőrincz Árpád hangsúlyozta: Udvarhelyszéken is az a cél, hogy minden településen induljon esélyes polgármesterjelölt. A küldöttgyűlésen kibővítették a Néppárt udvarhelyszéki szervezetének elnökségét, amelynek eredményeként Györgyi Attila, Moldován István és Szőcs József töltik be a vezetői tisztséget, az udvarhelyszéki elnöki tisztséget pedig továbbra is Lőrincz Árpád tölti be. 

Gyorskereső
Videók
A Székelyek nagy meneteléséről a Duna Televízió Heti hírmondójában - 2013. október 27. Videógaléria