Home » Hírek » Erdély » Új egységet Székelykeresztúron is!

Új egységet Székelykeresztúron is!

Az új egység megteremtése és az emberekkel való szövetkezés a célja az Erdélyi Magyar Néppárt székelykeresztúri szervezetének – hangsúlyozták a Néppárt helyi és megyei tanácsosjelöltjei vasárnap esti felsereglésükön a Kultúr Rámpa stúdió termében.

Orosz-Pál Levente, Hargita megyei tanácsosjelölt arról beszélt, hogy az erdélyi magyar politika közel két évtizede kényszerhelyzetben van, az ebből való kitörési próbálkozások pedig folyamatosan zsákutcába torkollottak. A Néppárt udvarhelyszéki ügyvezetője úgy fogalmazott: nem lenne jó, ha önsajnálatba menekülnénk a magyarság lélekszámcsökkenése, vagy a gazdasági térvesztés miatt. Ehelyett kezünkbe kell vennünk sorsunk irányítását. A székelykeresztúri néppárt helyi képviselői erre a feladatra jelentkeztek: feltérképezték a helyi problémákat, és közösen a helyiekkel, folyamatos önkormányzati munkával képzelik el ezek megoldását, hangsúlyozta a néppárti politikus.

Nagy Varga Huba székelykeresztúri tanácsosjelölt ünnepi beszédében elmondta: sikerült egy olyan jó csapatot összehozni Székelykeresztúron, amely ismert, tenni akaró fiatalokból áll. Konkrét elképzeléseik vannak a város jövőjét illetően, és ezeket szeretnék cselekvésre váltani az önkormányzatban.

Kiss Előd helyi tanácsosjelölt az előtte szólóhoz csatlakozva kifejtette, lassú léptekkel halad a város fejlődése, túl sok az ígéret és ezek közül keveset alkalmaznak a gyakorlatban. A Néppárt tanácsosjelöltjei ezzel szemben a tettekre helyeznék a hangsúlyt, de ahhoz, hogy bizonyítani tudjanak, először be kell, hogy jussanak az önkormányzatokba.

Az Erdélyi Magyar Néppárt székelykeresztúri szervezetének kampányrendezvénye a baróti Transylmania együttes nagy sikerű koncertjével zárult. Az est során felcsendült a Néppárt himnusza is, amit a közönség együtt énekelt az együttes tagjaival.

Az új egység megteremtése és az emberekkel való szövetkezés a célja az Erdélyi Magyar Néppárt székelykeresztúri szervezetének
Nagy Varga Huba
Orosz-Pál Levente
Nem lenne jó, ha önsajnálatba menekülnénk a magyarság lélekszámcsökkenése, vagy a gazdasági térvesztés miatt
Bizonyítani akarnak, ehhez először be kell, hogy jussanak az önkormányzatokba
Gyorskereső
Videók
A Székelyek nagy meneteléséről a Duna Televízió Heti hírmondójában - 2013. október 27. Videógaléria