Új fejezet kezdődik Románia történelmében Johannis elnökségével
Klaus Johannis elnökké választásával új fejezet kezdődhet Románia történelmében: a rendszerváltás óta először erdélyi – nem román és nem ortodox – politikus lett az ország első embere.
Az Erdélyi Magyar Néppárt mai nagyváradi sajtótájékoztatóján Zatykó Gyula alelnök gratulált az erdélyi államfőnek. Véleménye szerint: akik rá szavaztak, azok a jelenlegi korrupt, rabló kormány és a PSD helyi „vörös bárói” ellen voksoltak. A választók érett döntést hoztak, és nem tévesztették meg őket a baloldal aljas kampányfogásai. Az alelnök örömét fejezte ki, hogy nagyon sok fiatal ment el szavazni és a Ponta-ellenes tüntetéseket is egyetemisták szervezték meg. Meggyőződése, hogy a külföldön élő román állampolgárok szavazását tudatosan akarták megakadályozni Ponta emberei. Elfogadhatatlan, hogy a román nagykövetségek megbízására egyes nagyvárosokban könnygázt vetettek be azon szavazópolgárok szétoszlatására, akik élni akartak szavazati jogukkal – hangsúlyozta Zatykó, aki éppen ezért a kormány lemondását kérte.
Kelemen Hunor RMDSZ-elnök nyilatkozata – miszerint egy német kisebbségi megválasztása miatt a magyarság törekvései hiteltelenné válnak – az EMNP alelnöke szerint erőtlen érvelés. A szövetség 15 éve van kormányon, vagy a hatalom közelében – mindeddig ez képezte az ürügyet a kisebbségjogok érvényesítésének elodázására. Amikor kormányon vannak, akkor azt állítják, hogy meg vannak oldva a kisebbségi kérdések az országban, ha nem, akkor az ellenkezőjét.
Zatykó nehezményezte, hogy az RMDSZ hiába tagja az Európai Néppártnak, immár ötödik alkalommal kampányol a jobboldali jelölt helyett a baloldalinak. Ezért „piros lapot” érdemel az Európai Néppárt részéről, mely ki kellene zárja a szövetséget a pártcsalád soraiból – mondta az alelnök.
Csomortányi István, a Néppárt Bihar megyei elnöke azokat az eseteket ismertette, melyek igazolják, hogy az RMDSZ Pontának kampányolt. A szövetség polgármesterei Székelyföldön levélben szólították fel a lakosságot, hogy szavazzanak a PSD jelöltjére. Frunda György fizetett hirdetések formájában szólította fel ugyanerre azokat „akik benne megbíznak”. Kelemen Hunor Călin Popescu Tăriceanuval, a miniszterelnöki szék várományásával közösen kampányolt Pontának Székelyföldön, míg Kiss Sándor Bihar megyei RMDSZ-elnök interjúban biztatta a Bihar megyeieket, hogy „ne a szívükre, hanem az eszükre” hallgassanak. Szabó Ödön szenátor nem csak a szövetség polgármestereit, hanem a helyi lelkipásztorokat és papokat is felkereste, hogy azok arra biztassák híveiket, hogy Pontára szavazzanak. Csomortányi úgy tudja, hogy Székelyhídon, Érmihályfalván, Alsólugason az RMDSZ a roma kisebbségeket élelmiszerrel és pénzzel vesztegette meg. A szavazók viszont szembeszegültek az RMDSZ akaratával, és mindezek ellenére sem voksoltak Pontára. Csomortányi végül elmondta: nemcsak a „vörös bárókkal”, hanem a „zöld kiskirályokkal” is le kell számolni úgy Bihar megyében, mint az egész országban.
Arra az újságírói kérdésre, hogy mit várnak el az új államelnöktől, a Néppárt képviselői elmondták: lépjen fel az egész országot átszövő korrupcióval és nepotizmussal szemben, utasítsa el az amnesztiatörvényt, járuljon hozzá a korrupcióval vádolt politikusok mentelmi jogának megvonásához, támogassa az erdélyi autópálya megépítését, és erdélyi szászként támogassa az erdélyi kisebbségek törekvéseit.