Csütörtök délután az RMDSZ támogatásával hivatalba lépett a Mihai Răzvan Ungureanu vezette új román kormány. Mivel az erdélyi magyar szavazók a közösség érdekeinek képviseletéért küldték az RMDSZ-es honatyákat Bukarestbe, az elvtelen és a hatalomhoz minden áron ragaszkodó „hűségüket” nem hagyhatjuk szó nélkül.

Ami az utóbbi napokban ugyanis Bukarestben történik, az csupán „politika a politikáról". Ennek a kormányváltásnak ugyanis korántsem az a célja, hogy az emberek gondjaira megoldást találjon, vagy a válságkezelő intézkedéseket évek óta nyögő társadalom helyzetén könnyítsen. Az RMDSZ részvételével „megújuló” kabinet néhány hónappal a parlamenti választások előtt újfent a hatalom megtartására törekszik. Szomorú, hiszen éppen ez a hataloméhes felfogás vezetett a csődközeli helyzethez és ennek következtében horribilis összegű kölcsönök felvételéhez.

Az Ungureanu-kormány összetételében – ami az RMDSZ-t illeti – semmi sem változott. Ugyanazok, a verespataki kizsákmányoló bányaberuházást szorgalmazó, az egészségügyi reformot megvalósítani képtelen vagy a magyar önrendelkezésért kisujjukat sem mozdító arcok köszönnek vissza ránk. A Boc-kormány szereplőinek átmentésével válaszol hát az RMDSZ arra a társadalmi elégedetlenség-hullámra, ami a kormányzó hatalom távozását követeli.

A nagyobbik kormánypárt – azzal, hogy új embereket emelt a politika első vonalába – legalább próbálta azt a látszatot megteremteni, hogy az elhibázott kormánydöntéseknek személyi következményei is lehetnek. A kísérlet hitelességét megkérdőjelezi az eddigi gyakorlat: lényegi döntések helyett arculatkozmetikázást, a hatalom megtartásának játékait látjuk.

Az egyedüli, ami csekély reményre adhat okot, az a miniszterelnök technokrata profilja. Răzvan Mihai Ungureanu személyében ráadásul olyan miniszterelnök kerül a kormány élére, aki a párbeszéd embere és közös ügyeink jó ismerője. Nem véletlenül lett még évekkel ezelőtt a Bálványosi Nyári Szabadegyetem meghívott előadója. A fennálló a politikai közegben azonban tőle sem lehet csodát várni.

Bár a hirtelen érkezett heves reform-igyekezet temérdek ígéretet hozott, azok sorsa legalábbis kétséges, ha nem egyenesen hamvában holt. Délibábok sora övezi az új kormányprogram által vázolt utat: a bér- és nyugdíjemelés lehetőségének „megvizsgálását” sugallják. Miután a fizetéseket gondolkodás nélkül csonkították meg, a program szerint emelésükre esetleg később kerítenek sort, amennyiben ezt „a gazdasági folyamatok lehetővé teszik”. A nyakatekert mondanivaló lényegét csak az nem érti, aki nem akarja.

A kormányprogram kisebbségekre vonatkozó fejezete is figyelemre méltó, hiszen a kisebbségi törvény elfogadását az továbbra is csak „támogatja”. Bizalmatlanságunk megalapozott: elegünk van abból a támogatásból, ami 2005 óta gátolja a törvényt, és habzó szájú bukaresti nyilatkozatokat eredményez kulturális autonómiánk helyett.

Hasonló a helyzet a magyar karok létrehozásával a multikulturális egyetemeken. Azokról a magyar tagozatokról lenne szó, melyeket a tanügyi törvény ugyan előír, de az RMDSZ a kormányrúd mellett könyökölve képtelen érvényesíteni a törvény betűjét? Miért lenne ezután másképp? Határidők, konkrét cselekvési tervek helyett ismét bizonytalan ígéreteket kapunk.

Itt lett volna az esély az annyiszor beharangozott változásra: felvállalni az elmúlt évek hibás döntéseit és kétes eredményeket hozó politikai vonalvezetését és előállni egy igazi – Erdély-központú, az emberek valós problémáira figyelő, arra megoldást kínáló – programmal és cselekvési tervvel. Úgy látszik, erre sem a 16 év kormányzásába belefásult, fantáziátlan régi gárda, sem a bukaresti „intézések” praktikáin szocializálódott – csak a hatalom megszerzésében és megtartásában kreatív – ifjú törökök csapata nem képes. Marad tehát a „mi lett volna, ha mi nem vagyunk ott” szellemiségű sikerpropaganda. Bukaresti ügyeskedések helyett a következetes közösségépítő munkában hiszünk itthon, Erdélyben.