Home » Hírek » Erdély » Új lendületet kaphat a váradi utcanévtáblák ügye

Új lendületet kaphat a váradi utcanévtáblák ügye

2014. 7. 18.
Megosztás:

Az Erdélyi Magyar Néppárt Bihar megyei szervezete elkészítette a nagyváradi utcák, közterek történelmi elnevezéseinek jegyzékét, amit még ebben a hónapban benyújtanak az önkormányzathoz. A kolozsvári magyar névtáblákra vonatkozó, precedens értékű bírói döntés miatt abban reménykednek, hogy Nagyváradon is hasonló pert nyerhetnének – ha jogi útra terelődik az ügy.

Új lendületet kaphat a váradi utcanévtáblák ügye

Csomortányi István Bihar megyei elnök felelevenítette: számos törvény és Románia által is ratifikált európai egyezmény biztosítja a kisebbségi nyelvhasználatot, a román közigazgatás viszont nem hajlandó ezeknek eleget tenni. Kolozsváron egy külföldön bejegyzett civil szervezet érte el azt, hogy bírói döntés szülessen a magyar helységnévtáblák ügyében. Csomortányi szerint ez lendületet adhat a nagyváradi történelmi utcanévtáblákért vívott küzdelemnek.

A Néppárt Bihar megyei elnöke elmondta: a 793 közterületnévből 600-nak létezik magyar megfelelője, a fennmaradó esetekben tükörfordítást alkalmaztak – így állt össze az névjegyzék. Ha az önkormányzat nem válaszol a beadványukra, akkor a bíróság elé viszik a kérdést.

Annak érdekében, hogy még nagyobb nyomatékot adjon a küzdelemnek a Néppárt az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanáccsal közösen újraindítja azt a történelmi elnevezések népszerűsítését célzó akcióját, melynek keretében ingyenes magyar névtáblákat lehet igényelni. Mindazok a váradi polgárok, akik ingatlanjukra kihelyeznék utcájuk magyar elnevezését, forduljanak bizalommal az EMNT Széles/Menumorut utcai irodájához. Igény esetén a politikai szervezet vállalja a táblák elhelyezését is – tette hozzá Csomortányi István.

Gyorskereső
Videók
A Székelyek nagy meneteléséről a Duna Televízió Heti hírmondójában - 2013. október 27. Videógaléria