Home » Hírek » Országos » Ülésezett a Magyar Ifjúsági Konferencia

Ülésezett a Magyar Ifjúsági Konferencia

2016. 11. 30.
Megosztás:

Idén Balatonmáriafürdőn gyűltek össze a világ magyar ifjúsági szervezetei a MIK 31. rendes ülésén, amin elfogadtak egy zárónyilatkozatot is. A több száz ifjúsági szervezetet tömörítő fórum központi témáját a kormány ifjúsági stratégiájának újraalkotása képezte, ami a Nemzeti stratégia a fiatalokért 2017-2026 címet viselte. A konferenciaülésen megfogalmazódott számos javaslat a készülő stratégia részévé válik.

Az Erdélyi Magyar Néppárt ifjúsági szervezete, a Minta, képviseletében Tőke Ervin vett részt a tanácskozáson. Mint elmondta „ez a tanácskozás remek alkalom mindig információk, ötletek, elképzelések kicserélésére hiszen valamennyi külhoni szervezet hasonló akadályokkal, gondokkal küzd mint mi magunk. A fórum alkalmával a Minta elnöke találkozott a frissen kinevezett dr. Illés Boglárkával, az Emberi Erőforrások Minisztériuma ifjúságpolitikáért és esélyteremtésért felelős helyettes államtitkárával. Ugyanakkor a kárpátaljai magyar fiatalok képviselőjével megbeszélték, hogy Trump győzelme akár belpolitikai változásokat is hozhat Ukrajna és Románia esetében.

A tanácskozás végeztével a konferencia résztvevői egy zárónyilatkozatot fogadtak el egyhangúlag, melyben számos külhoni közösségeket érintő passzus is bekerült. Tőke Ervin javaslatára és a jelen lévő erdélyi szervezetek támogatásával a következő passzus került be a nyilatkozatba: „A Magyar Ifjúsági Konferencia felkéri a Magyar Kormányt, hogy kiemelt figyelemmel kövesse a külhoni magyar közösségeket sújtó hatósági túlkapásokat." – utalva többek között a „székelyföldi terrorvád gyanúsítottjainak” meghurcolására.

Gyorskereső
Videók
A Székelyek nagy meneteléséről a Duna Televízió Heti hírmondójában - 2013. október 27. Videógaléria