Home » Hírek » Erdély » Választott a nemzet: tanulságok és következtetések

Választott a nemzet: tanulságok és következtetések

2014. 4. 10.
Megosztás:

Nehéz, de sikeres két hetet tudhat maga mögött az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) irodahálózata Bihar megyében. A magyarországi választásokon voksoló bihari magyarok szavazatainak begyűjtését, illetve Kolozsvárra szállítását megfeszített munkával végezték el az EMNT és az Erdélyi Magyar Néppárt önkéntesei.

Választott a nemzet: tanulságok és következtetések

Csomortányi István, Zatykó Gyula, Nagy József Barna

Amint Zatykó Gyula, a Néppárt alelnöke egy szerdai sajtótájékoztatón fogalmazott: „a Fidesz győzelme a mi győzelmünk is, hiszen az Erdélyi Magyar Néppárt stratégiai partnere a Fidesz Magyar Polgári Párt”. Azáltal, hogy a külhoni magyar választópolgárok is szavazhattak, a magyar Országgyűlés nemzetgyűléssé vált, aminek történelmi jelentősége van.

Akár meglesz a kétharmad, akár nem, az erdélyiek egyértelműen kifejezték pártszimpátiájukat, mondta Zatykó. A súlyos vereséget szenvedett baloldalhoz közeli média veszélyes játékot űz, amikor bűnbaknak állítja be a külhoniakat, és ezzel egymásnak ugrassza a magyart a magyarral. Sajnálatos, hogy az erdélyi sajtó egy része is ebben cinkosságot vállal. A már nyilvános, de még nem végleges adatokkal kapcsolatban a néppárti alelnök megállapította: a jobbik eszméi nem kaptak táptalajra Erdélyben – az erdélyiek alig több mint két százaléka szavazott rájuk. Az LMP bejutását Zatykó úgy kommentálta: szükség van egy olyan ökopártra, mint amilyen az LMP, ezért örül, hogy bejutottak.

Csomortányi István, a Néppárt Bihar megyei elnöke az elmúlt két hét nehézségeiről szólva kifejtette: a Néppárt önkéntesei az EMNT demokráciaközpontjaival vállvetve az összesen több mint 100 ezer erdélyi levélszavazatnak közel a kétharmadát segítették célba juttatni. Ezen túlmenően pedig a hajrában a Bihar megyei néppárti önkéntesek egyes billegő körzetekben segítették a Fidesz-KDNP kampányát. Ehhez képest, most olyanok próbálják a Néppárt ezen érdemeit kisebbíteni, és sajátjaikat nagyobbítani, akik nemcsak hogy az MSZP-nek kampányoltak, hanem még akadályozták, sőt meg is fenyegették az EMNT-EMNP szavazatbegyűjtőit. Csomortányi számos példával élt az általa elmondottak alátámasztására. Tudomása szerint Törökszentmiklóson az RMDSZ fiatal önkéntesei kampányoltak a baloldal jelöltjei mellett, míg a kolozsvári főkonzulátus szavazókörzetében szintén a szövetség embere volt az MSZP delegáltja. A fiatal politikus szerint mindenkinek szíve joga saját stratégiai partnerét támogatni, „így nő össze az, ami összetartozik”. Az RMDSZ hozzáállása Bihar megyében is vegyes volt: Szentjobbon és Kiskerekiben fenyegetéssel akadályozták azt, hogy a meghirdetett időpontra az emberek elmenjenek leadni a szavazati borítékokat. Csomortányi szerint a román posta minősíthetetlen munkát végzett, rengeteg panasz érkezett hozzájuk ugyanis, hogy egyes településeken, mint például Szalacson egy nappal a választás előtt érkezett csak meg a választási levélcsomag.

Végezetül Nagy József Barna, az EMNT partiumi régióelnöke köszönte meg az irodahálózat munkatársainak és önkénteseinek a megfeszített munkáját, amelynek eredményeképpen közel 12 ezer szavazatot sikerült összegyűjteni.

Gyorskereső
Videók
A Székelyek nagy meneteléséről a Duna Televízió Heti hírmondójában - 2013. október 27. Videógaléria