Home » Hírek » Országos » Veszélyes lehet a jövőben a magyar-magyar együttműködés hiánya

Veszélyes lehet a jövőben a magyar-magyar együttműködés hiánya

2019. 5. 29.
Megosztás:

Az európai parlamenti választások és PSD által előidézett román belpolitikai válság témájában tartott sajtótájékoztatót Csomortányi István, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke és Toró T. Tibor, a Néppárt ügyvezető alelnöke.

A párt elnöke gratulált az RMDSZ-nek az elért eredményhez, hangsúlyozva, hogy nem kellett volna ennyire szorosnak lennie az eredménynek, ha sikerül tető alá hozni a Néppárt által javasolt koalíciós megállapodást. A vonatkozó törvény koalíciós indulás esetén is öt százalékos bejutási küszöböt ír elő, a Néppárt által szorgalmazott együttműködés pedig garantálta volna az összmagyar lista nyugodt sikerét. Ebben az esetben a kampány hangvétele is sokkal kevésbé agresszív, a magyar közösség számára kevésbé megterhelő lett volna.

Az EP-választások magyar vonatkozású eredményeit elemezve a párt elnöke kitért az RMDSZ, az eddigiekhez képest háromszorosára növekedett szavazatszámára a Kárpátokon túli megyékben. Az RMDSZ-re onnan érkezett mintegy 35 000 szavazat szélsőséges esetben akár az öt százalékos küszöb átlépésének kulcsa is lehet, fejtette ki Csomortányi István. Az intenzív kampány dacára arányaiban kevésbé sikerült mozgósítani a magyar szavazókat, a szavazatszámokból pedig az derül ki, hogy a magyar szavazatok egy részét román pártok kapták, erdélyi szinten több tízezres nagyságrendben. Ennek tudható be az is, hogy a magyarság összlakossághoz viszonyított 6,5 százalékos aránya mellett az RMDSZ mindössze 5,4 százaléknyi szavazatot szerzett meg. Következtetésként levonható, hogy egy jövendőbeli választáson a megfelelő magyar-magyar együttműködés és a furcsa, Kárpátokon túli szavazatok hiányában veszélybe kerülhet a magyar képviselet Bukarestben.

A Néppárt elnöke két konkrét példával illusztrálta a magyar szavazóbázis gyengülését. Kolozsváron a 16 százaléknyi magyar lakossági arány mellett 9 százalékos RMDSZ eredmény született, míg a 24 százalékban magyarok lakta Nagyváradon az RMDSZ mindössze 19 százaléknyit vitt el a szavazatok összességéből. Az ehhez hasonló interetnikus környezetben élő nagyvárosi magyarság közel egyharmada román pártra szavazhatott, ami egy nagyon veszélyes folyamat, vonta la a következtetést Csomortányi. A Néppárt elnöke egyúttal visszautasította Tamás Sándor, Kovászna megyei tanácselnök szavait, aki a Néppárt szimpatizánsainak egy részét vádolta meg román pártokra szavazással.

Újfajta magyarellenesség ütötte fel a fejét

Toró T, Tibor, a Néppárt ügyvezető alelnöke is gratulált az RMDSZ által elért eredményhez,  ami akkor is nagy eredmény, ha az az RMDSZ legfőbb kampányarcai nem a szövetség jelöltjei voltak, hanem a nemzet miniszterelnöke, Orbán Viktor. Ugyanakkor sajnálatát fejezte ki, amiért az RMDSZ-nél úgy vélték, a leghatékonyabb mozgósítás nem a pozitív üzenetküldés, hanem a félelemkeltés. A Néppárt azért dolgozik, hogy a politikából ne vesszenek ki a tartalmas, pozitív üzenetek sem, még akkor is, ha ennek ellenkezője a nemzetközi trend. Toró T. Tibor sajnálatát fejezte ki azért is, hogy Szilágyi Zsolt a maga gazdag brüsszeli tapasztalatával és nemzetközi kapcsolatrendszerével sem kaphatott helyet a hárompárti magyar összefogás listáján. Mérleget vonva, a Néppárt alelnöke kijelentette, hogy az erdélyi magyarság voltaképpen elveszített egy mandátumot Brüsszelben. Toró T. Tibor kifejtette azt is, hogy az Európai Szabad Szövetség, melynek tagja a Néppárt is, megerősödve került ki az EP-választásokból, támogatásuk fontos és értékes lesz a két, az erdélyi magyarság szempontjából vitálisan fontos európai polgári kezdeményezés érvényre juttatásában. A Néppárt a maga részéről mindent meg fog tenni, hogy megszerezze az Európai Szabad Szövetség teljes támogatását mindkét kezdeményezéshez.

A Néppárt alelnöke az EP-választások eredményeit értékelve valószínűsítette, hogy a magyar szavazatok egy részét az USR kapta, főleg az erdélyi nagyvárosokban. Hibás stratégiának nevezte az USR diabolizálását az RMDSZ részéről, hiszen az őket választó, főként magasan képzett, tudatosan döntő és döntően urbánus közegben élő magyaroknak inkább reális alternatívát kellene nyújtani, hogy ne román párt mellett döntsenek. A Néppárt azon dolgozik, hogy ezt az alternatívát felmutassa, jelentette ki Toró. Kiemelt politikai cél, mondta, hogy etnikai-politikai közösségünket, az erdélyi magyar választók egységét megőrizzük, legalábbis mindaddig, míg a magyar közösség hosszú távú fennmaradásának törvényi-társadalmi garanciái adottak nem lesznek.

Csomotányi István néhány gondolat erejéig, visszatérve a választási eredmények elemzéséhez, az RMDSZ Bihar megyei teljesítményét vizsgálva kijelentette, hogy az súlyos hitelességi problémával küzd. Ez az elmúlt húsz év sorozatos botrányai mellett azzal magyarázható, hogy Bihar megyében továbbra is él az a káros és természetellenes RMDSZ-PSD szövetség, ami ellen a Néppárt évek óta felemeli szavát, és ami akadálya a megye fejlődésének is.

A Néppárt elnöke kijelentette: Az elmúlt harminc év legkártékonyabb politikai alakulata a PSD. Csak idő kérdése volt, mikor válik működésképtelenné a párt, és ezzel együtt a kormány is. Természetellenes és káros, ahogyan az RMDSZ a magyarság nevében az elmúlt két és fél évben támogatta a PSD-s politikai bűnszövetkezet működését, miközben éppen ebben az időszakban történtek a legsúlyosabb magyarellenes intézkedések, incidensek – fejtette ki Csomortányi István. A Néppárt vezetése, üdvözölve a Liviu Dragnea ügyében történt fejleményeket, azzal számol, hogy a következmények is rendkívüliek lehetnek, akár előrehozott választásokra is sor kerülhet. Ez a magyarság szempontjából azért lényeges, mert az RMDSZ pengeélen táncoló EP-eredménye után hangsúlyosan merül fel a következő választások sikertelenségének réme. Ezt elkerülendő sürgetően szükségessé válik tehát a valós magyar-magyar együttműködés, hangsúlyozta a Néppárt elnöke.

Toró T. Tibor ezt a gondolatot kifejtve kijelentette: új típusú magyarellenesség született, melyet az RMDSZ országos kérdésekben történő szerepvállalása, döntései generáltak. A Néppárt azt szeretné, hogy az RMDSZ, mint a bukaresti parlamentben jelen levő magyar szervezet, a közösség által fontosnak tartott, megoldásra váró valós problémákkal foglalkozzon, mint például a marosvásárhelyi orvosi egyetem ügye, az úzvölgyi temető ügye, vagy éppen a magyar jelképeink ellen irányuló támadások, egyenlő távolságot tartva a román politikai szereplőktől. Ennek a közösség számára is átlátható módon, a többi magyar szervezettel előzetesen egyeztetve kellene megtörténnie. A Néppárt alelnöke szerint az elmúlt három év politikai eseményei azt bizonyították, hogy a magyarság legégetőbb problémáinak megoldására nem volt valódi szándék, éppen ellenkezőleg, így bármilyen megállapodásnak a román politika szereplőivel csak úgy van értelme, ha ezekre legalább perspektivikus lehetőség nyílik. Erre a Néppárt szemszögéből nézve a legnagyobb esély előrehozott választások esetén nyílna, a Néppárt a maga részéről annyit tud hozzátenni, hogy az RMDSZ asztalára helyezi a magyarság legégetőbb problémáinak listáját – jelentette ki a párt alelnöke.

Csomortányi István összegzésképpen elmondta: be kellene ismerni, hogy az elmúlt két és fél év, amelyben az RMDSZ a PSD kormányt a magyarok nevében támogatta, tévedés volt, és eredményeket nem hozott. Látva a román belpolitikai helyzetet, nem volna szabad megtéveszteni a magyar közösséget alaptalan győzelmi jelentésekkel, mert a romániai magyar közképviselet a kormányváltó hangulat miatt alapvetően veszélyeztetett. A PSD bukása világossá tette, hogy egy előrehozott választáson még magasabb részvételi arány várható, az pedig kitaszíthatja a magyar képviseletet a bukaresti parlamentből, ezen pedig a felelősöknek el kellene gondolkodniuk, zárta gondolatait a Néppárt elnöke.

 

Gyorskereső
Videók
A Székelyek nagy meneteléséről a Duna Televízió Heti hírmondójában - 2013. október 27. Videógaléria