Home » Hírek » Országos » Zatykó a MÁÉRT szakbizottsági ülésén: az erősebb magyar képviselet megteremtése a cél

Zatykó a MÁÉRT szakbizottsági ülésén: az erősebb magyar képviselet megteremtése a cél

2016. 5. 3.
Megosztás:

Hétfőn ülésezett a Magyar Állandó Értekezlet Gazdaságfejlesztési és Önkormányzati Szakbizottsága. A találkozón részt vett Zatykó Gyula, az Erdélyi Magyar Néppárt országos alelnöke is, aki elmondta: a Néppárt közel 200 helyen indul önállóan a közelgő önkormányzati választásokon, és céljuk az erősebb magyar érdekképviselet megteremtése az önkormányzatokban.

Lepsényi István a Nemzetgazdasági Minisztérium gazdaságfejlesztésért és- szabályozásért felelős államtitkára köszöntőjében kiemelte, hogy a kis- és középvállalkozói szektor megerősítése nemcsak az anyaországban, hanem külhonban is megkerülhetetlen kérdés, hiszen nélkülük az egész gazdaság összeomlana. Ezért kiemelten fontos a kkv-k megerősítése, fejlesztése és piacra jutásának támogatása.

Potápi Árpád János a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára előadásában kiemelt nemzetpolitikai célként említette, hogy a fiatalok helyben tudjanak boldogulni és ne kelljen elhagyni szülőföldjüket. Ezért fontos, hogy az államtitkárság meghirdette a 2016 a fiatal magyar vállalkozók éve programot. A programmal kapcsolatban elmondta, hogy májusban meghirdetik azokat a külhoni fiatal vállalkozók számára elérhető pályázatokat, amelyeken összesen 525 millió forint vissza nem térítendő forrásra lehet pályázni.

A beszámolók és hozzászólások rendjén Zatykó Gyula először az önkormányzatiság témájára, azon belül is a közelgő romániai önkormányzati választásokra tért ki. A politikus elmondta: erősíteni szeretnék a magyar képviseletet az önkormányzatokban, és választási lehetőséget biztosítanak mindazok számára, akik az elmúlt évtizedekben csalódtak a korrupciótól terhelt pártokban. Zatykó elmondta: az elmúlt hónapokban megpróbáltak egyeztetéseket folytatni az RMDSZ vezetőivel, a Szövetség politikusai számára azonban a pártérdek ismételten megelőzte a közösségi érdeket. A Néppárt alelnöke leszögezte: olyan helyeken indulnak önállóan jelöltjeik, ahol ezzel nem veszélyeztetik a magyar érdekképviselet megteremtésének lehetőségét.

A fiatal magyar vállalkozókat támogató program kapcsán Zatykó azzal a javaslattal élt, hogy a jelenlegi negyven éves korhatárt emeljék negyvenötre, hiszen a legtöbb negyvenedik életévét betöltött pályázó gyermeke még nem érte el a tizennyolcadik életévét, így nem biztosítottak a jogi feltételek a munkába való becsatlakozásához. A Néppárt alelnöke ugyanakkor szorgalmazta egy földvásárlási alap létrehozását is, valamint a kihangsúlyozta: a helyhatósági választásokon induló polgármestereknek rendelkezniük kell az oktatást érintő stratégiával is, hiszen a szakoktatás és a helyi ipar fejlesztése összhangba kell legyen, s ez segíti leginkább az itthon maradás feltételeinek megteremtését is. 

Gyorskereső
Videók
A Székelyek nagy meneteléséről a Duna Televízió Heti hírmondójában - 2013. október 27. Videógaléria