Home » Hírek » Országos » Zatykó Gyula: a migránskérdésben könnyen a horvátok sorsára juthatunk

Zatykó Gyula: a migránskérdésben könnyen a horvátok sorsára juthatunk

2015. 11. 13.
Megosztás:

Zatykó Gyula, az Erdélyi Magyar Néppárt alelnöke a romániai politikai helyzet elemzésén túl kitért a migránsválság veszélyeire is. Nagyváradi sajtótájékoztatóján a politikus elmondta: a Néppárt egyedüliként kérte már korábban is a magyarországihoz hasonló technikai határzár felépítését a román-szerb határon, hiszen csak ez akadályozhatja meg a tömeges bevándorlást. A kötelező befogadási kvóták ellen petíciót fogalmaztak meg és aláírásgyűjtésbe kezdtek.

„Az utóbbi napokban az utca üzent a bukaresti döntéshozóknak. Azok az emberek hallatták hangjukat, akik a választásokat – szavazatukkal – eldönthetik. Üzenetük egyértelmű volt: nem akarnak többé korrupt, inkompetens és a mindennapi valóságtól elszakadt politikusokat” – jelentette ki Zatykó. A Néppárt alelnöke szerint amennyiben a román politikai elit nem lesz képes megérteni az utca hangját, és nem vonják le a megfelelő következtetéseket, úgy könnyen megtörténhet, hogy az emberek elfordulnak a politikától, mely az amúgy is gyenge lábakon álló demokráciára nézve beláthatatlan következményekkel járna. Zatykó Gyula elmondta: a kialakult helyzetben egyformán kell kezelni a politikai felelősség kérdését, így nem tehetünk különbséget a Bukarestben politizáló román és magyar képviselők között. „Az RMDSZ is ugyanannak a korrupciótól sújtott politikai garnitúrának a tagja, hiszen elég csak Borbély László vagy épp Verestóy Attila viselt dolgaira gondolnunk – s a sor, sajnos, még hosszan folytatható lenne” – jelentette ki Zatykó, aki kitért a Bihar megyei RMDSZ-es korrupciós botrányokra és külön Szabó Ödön gyanús ingatlanszerzésére és egyéb ügyleteire is. A Néppárt alelnöke a romániai költségvetést érintő legutóbbi felelőtlen döntéseket is bírálta, valamin kihangsúlyozta, hogy a politikai paradigmaváltás egyik első lépése kell legyen, hogy az ország vezetői belássák: felelősséggel tartoznak választóikkal és az ország sorsával szemben.

A migránsválság kapcsán a néppárti politikus elmondta: a bevándorlásügy napról-napra változik, s nekünk fel kell készülnünk bármilyen eshetőség kezelésére. „Szlovénia – Magyarországhoz hasonlóan – kerítést épít, s ezért várható, hogy a már-már valóságos üzletággá nőtt embercsempészet útvonalai ismét meg fognak változni. A migránsoknak nem marad más lehetőségük, minthogy Románián keresztül próbálják meg elérni Nyugat-Európát. Ahogy arról már Szilágyi Zsolt, a Néppárt elnöke is beszélt – s a romániai pártok közül egyedüliként a Néppárt már többször is felhívta rá a figyelmet – amennyiben Románia nem épít kerítést a Szerbiával közös határszakaszra, úgy könnyen Horvátország sorsára juthatunk, és egyszerűen képtelenek leszünk kezelni a migránsáradatot” – mondta Zatykó Gyula. A politikus tájékoztatta a sajtó képviselőit: petíciót fogalmaztak meg és aláírásokat gyűjtenek az európai vezetők által kezdeményezett kötelező befogadási kvóták ellen. Zatykó szerint először fel kellene mérni, hogy pontosan hány illegális bevándorló érkezett Európába, és csak ezt követően lehetne bármiféle megoldásról beszélni. „Amíg nem látunk tisztán bevándorló-ügyben, addig ellenezzük a befogadási kvótákat” – jelentette ki Zatykó Gyula.

A petícióhoz – aláírásával – bárki csatlakozhat, ha ellátogat az Erdélyi Magyar Néppárt irodájába, ahol kézjegyével elláthatja a tiltakozói ívet.

Gyorskereső
Videók
A Székelyek nagy meneteléséről a Duna Televízió Heti hírmondójában - 2013. október 27. Videógaléria