Home » Hírek » Erdély » Zatykó Gyula: felelősségteljes önkormányzati munkát!

Zatykó Gyula: felelősségteljes önkormányzati munkát!

2012. 7. 11.
Megosztás:

Zatykó Gyula, a politikai alakulat partiumi elnöke Nagyváradon tartott szerdai ajtótájékoztatóján közölte: augusztus közepéig megalakulhat a Partiumi Önkormányzati Tanács. A régióelnök azt szeretné, hogy a tanácsosok felelősségteljesen végezzék munkájukat a polgármesteri hivatalokban. Az Erdélyi Magyar Néppárt regionális önkormányzati tanácsokat alapít Partiumban, Belső-Erdélyben, illetve Székelyföldön. Ezek keretet biztosítanak a Néppárt színeiben mandátumot nyert képviselők folyamatos konzultációjának, ugyanakkor a Bálványosi Intézet ernyője alatt zajló képzések lebonyolításában is szerepet játszanának.

Zatykó Gyula: felelősségteljes önkormányzati munkát!
Zatykó Gyula: kell az EMEF!


Az őszi választásokig szükség lenne az Erdélyi Magyar Egyeztető Fórum (EMEF) összehívására, hangsúlyozta Zatykó Gyula, aki szerint ebben a bizonytalan politikai helyzetben elengedhetetlen az egységes nemzeti összefogás.

A román belpolitikai helyzetre vonatkozóan Zatykó kijelentette: az erdélyi magyarságnak határozottan ki kell állnia a húszévnyi küzdelem során kiépített demokratikus intézmények védelme érdekében. Meglátása szerint egy pénzügyi oligarchia megmozdulása áll a jogállamiságot, valamint az alkotmányosság értékeit veszélyeztető események hátterében. Ugyanakkor az is elgondolkodtató, hogy a belpolitikai válság éppen a korrupció miatt két év börtönbüntetésre ítélt Adrian Năstase volt szocialista kormányfő büntetésének végrehajtását megelőzően robbant ki.

A sajtótájékoztatón szóba került a Néppárt vezetőségének hét eleji találkozója Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel. Zatykó Gyula nem vett részt a találkozón, de jelen volt a tárgyalást előszítő, illetve az azt kiértékelő megbeszéléseken. Arra az újságírói kérdésre, hogy hogyan értékelte Orbán Viktor a Néppárt szereplését a helyhatósági választásokon, Zatykó Gyula elmondta: a kormányfővel folytatott tárgyalás inkább informális jellegű volt. A találkozón szintén résztvevő Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes és Répás Zsuzsanna nemzetpolitikai helyettes államtitkár becsületes helytállásnak nevezték a Néppárt teljesítményét, figyelembe véve, hogy a pártépítésre viszonylag kevés idő állt rendelkezésre. A magyar kabinet képviselői az őszi romániai választásokra vonatkozóan kifejtették: fontos, hogy minél erősebb magyar képviselet kerüljön be a parlamentbe.

A partiumi régióelnök arról is tájékoztatta az újságírókat, hogy a választásokat megelőzően szociológiai felmérést végeznek annak megállapítására, hogy a választók miként látták a Néppárt júniusi kampányát. „Fontos, hogy megtudjuk, mit csináltunk jól és hol hibáztunk; mennyire jutott el az emberekig a Néppárt üzenete” – hangzott el.

[Forrás: az Erdélyi Magyar Néppárt partiumi szervezete]
Gyorskereső
Videók
A Székelyek nagy meneteléséről a Duna Televízió Heti hírmondójában - 2013. október 27. Videógaléria