Home » Hírek » Magyarország » Átalakul a kormány? - Kósa Lajos megszólalt

Átalakul a kormány? - Kósa Lajos megszólalt

2012. 4. 18.
Megosztás:

A fideszes politikus a Duna Közbeszéd című műsorában Áder János köztársasági elnöki jelöléséről beszélt, és kommentálta a kormányátalakítással kapcsolatos sajtóhíreket.

Áder Jánost jelöli államfőnek a Fidesz. Az ellenzéki bírálja Orbán Viktor miniszterelnök államfőjelöltjét. Azt kifogásolják, hogy Áder János pártpolitikus. Az MSZP, az LMP, és a Demokratikus Koalíció már jelezte, hogy nem vesznek részt a köztársasági elnökválasztáson. A Jobbik pedig szerdai elnökségi ülésén dönti el, hogy leadják-e a voksukat a szavazáson. Kósa Lajos, a Fidesz ügyvezető alelnöke a Közbeszédben elmondta: „szerintem Áder János egy nagyon jó elnök lesz, (…) s ebben a funkciójában meg fogja tudni testesíteni a nemzet egységét” – mondta a politikus.

Arra az újságírói felvetésre, hogy az ellenzék bírálja Orbán jelöltjét, Kósa Lajos elmondta: „egyik elnök sem kapta meg sohasem a parlament 100 százalékának a támogatását”.

Azzal kapcsolatban, hogy Áder Jánost pártkatonának tartja az ellenzék, a fideszes politikus elmondta: „Göncz Árpád az SZDSZ ügyvivőjéből lett köztársasági elnök, míg az MSZP pedig Szili Katalint jelölte korábban államfőnek, de akkor nem volt kifogás a pártkatonaság". Az ügyvezető alelnök szerint: „a helyzet az, hogy az elnököt a tevékenység alapján lehet megítélni. Áder János a parlament elnökekét, az Európai Parlament tagjaként, frakcióvezetőként számos helyen bizonyította már az elkötelezettségét a demokrácia, a szólásszabadság, a vallásszabadság, az emberi szabadságjogok területén” – mondta. Hozzátette: „nem feltétlen előírás, hogy olyan elnökünk legyen, aki mindig mindenkivel egyetért, az kicsit zavaró is lenne” – közölte.

Kósa Lajos szerint „az, hogy valaki a nemzet egységét képes legyen megtestesíteni, az független attól, hogy valaki melyik pártból jött. Mert meg lehet úgy is testesíteni a nemzet egységét, hogy egy párthoz kötődik, meg úgy is, hogy nem” – mondta. A politikus arról is beszélt, hogy ő úgy látja, hogy „Áder Jánosnak általános respektusa és tekintélye van” – mondta. Arra az újságírói kérdésre, hogy akkor az ellenzék miért nem vesz részt az megválasztásában, Kósa Lajos elmondta: „az ellenzék politikai magatartását, a napi, sőt félnapi érdekei határozzák meg.”

[Forrás: hirado.hu]

Gyorskereső
Videók
A Székelyek nagy meneteléséről a Duna Televízió Heti hírmondójában - 2013. október 27. Videógaléria