Home » Hírek » Közép-Erdély » Bánffyhunyad: képzés önkormányzati képviselőknek

Bánffyhunyad: képzés önkormányzati képviselőknek

2016. 11. 29.
Megosztás:

A bánffyhunyadi Kultúrotthonban szervezett az Erdélyi Magyar Néppárt Kolozs megyei szervezete átfogó képzést önkormányzati képviselői számára. A rendezvény célja az volt, hogy olyan kézzelfogható, gyakorlati tudást szerezzenek a megjelentek, melyet aztán könnyen hasznosíthatnak a mindennapi önkormányzati munka során.

Bánffyhunyad: képzés önkormányzati képviselőknek

A képzésen részt vettek a Néppárt Kolozs és Fehér megyei tanácsosai, valamint a helyi szervezeti vezetők is. A két napos rendezvény megnyitóján jelen volt Soós Sándor, a Néppárt Kolozs megyei elnöke is, aki köszöntötte a néppárti tanácsosokat, majd a résztvevők beszámoltak eddigi munkájukról és jövőbeli elképzeléseikről. A délutáni, szakmai előadások jogi- és költségvetési kérdéseket érintettek. Kis Júlia, a Néppárt Kolozs megyei alelnöke és Mihály Ágnes önkormányzati képviselő az önkormányzati törvényt elemezték, Bálint József, a Néppárt Önkormányzati Tanácsának elnöke pedig a települések költségvetésének kialakításáról, valamint annak ellenőrzéséről tartott előadást.

A Néppárt képzésén megjelentek részt vettek a Bánffyhunyadon megszervezett 1956-os vándorkiállítás megnyitóján is, ahol Zágoni Balázs Képzelt forradalom című filmje is levetítésre került. 

Gyorskereső
Videók
A Székelyek nagy meneteléséről a Duna Televízió Heti hírmondójában - 2013. október 27. Videógaléria