Home

Címke

Az Erdélyi Magyar Néppárt kézdivásárhelyi szervezete teremfoci bajnokságot szervezett a Kicsid Gábor Sportcsarnokban. A bajnokság nyílt és ingyenes volt, így részt vehettek azok a csapatok, amelyek június 3-ig jelentkeztek.

Szeptember 3-án megtartotta tisztújító közgyűlését az Erdélyi Magyar Néppárt székelyudvarhelyi szervezete.

A jelenlevőket Ölvedi Zsolt elnök köszöntötte, aki ismertette a napirendi pontokat, majd megtartotta beszámolóját. Az ülésen jelen volt Vinczellér Árpád országos alelnök, Zakariás Zoltán és Nagy Pál a párt Hargita megyei tanácsosai, akik röviden összegezték az országos politikai helyzetet.

A tisztújításon a jelenlevők elnöknek újból Ölvedi Zsoltnak szavaztak bizalmat, alelnöknek Hajdó Csabát, elnökségi tagoknak Biró Edithet, Gáll Attilát és Nagy Pált választották.

Az elnök üdvözölte, hogy új tagokkal bővült a csapat, mely sok új ötlettel, elképzeléssel készül az őszre. A közgyűlés ezt követően megválasztotta küldöttjeit a soron következő Hargita megyei küldöttgyűlésre, valamint a szeptember 21-én sorra kerülő rendkívüli Országos Küldöttgyűlésre.

A jelenlevők megbeszélték a következő periódus tennivalóit, jelezték az önkormányzati képviselőknek az észrevételeiket. Kiemelték, hogy a szervezet továbbra is nyitott, várja azon polgárok jelentkezését, akik a Néppárt segítségével, támogatásával szeretnének még többet tenni a városért. Ennek érdekében a helyi és megyei önkormányzati képviselők továbbra is megtartják a Vár utcai székházban a csütörtöki fogadóóráikat.

 

Ezen a rendezvényen részt vett a néppárt helyi elnöke Kocsis Géza és csapata, a helyi tanácsosok. Meghívottként jelen volt Kolcza István országos alelnök és Bálint József megyei elnök. A rendezvényen közel 30-35 nyugdíjas vett részt, valamint a meghívottak és a Néppárt helyi szervezetének tanácsosai is jelen voltak.

Gyorskereső
Videók
A Székelyek nagy meneteléséről a Duna Televízió Heti hírmondójában - 2013. október 27. Videógaléria