Home » Hírek » Magyarország » Fájdalmas ügy – erre készül az Orbán-kormány

Fájdalmas ügy – erre készül az Orbán-kormány

2012. 4. 15.
Megosztás:

Még a mostani kormányzati ciklusban, legkésőbb 2013 végéig egyszer és mindenkorra rendezhető a régóta húzódó ügynökkérdés - mondta Gulyás Gergely a Vasárnapi újságban.

Huszonkét éve húzódó ügy az "ügynökügy", azaz a kommunista rendszer idején működött szigorúan titkos tartótisztek, illetve beszervezett ügynökök listájának nyilvánosságra hozatala körüli vita. Jelenleg is legalább annyira megosztott a társadalom ez ügyben, mint huszonkét éve, de ma már többnyire más érvek mentén, mint akkor.

A kormánypártok körében is vannak, akik úgy vélik, ma már nem sokat változtat a dolgok menetén a nevek közzététele, de hangos a másik oldal is, amely szerint szó sem lehet további halogatásról, kompromisszumokról, csakis a teljes és azonnali nyilvánosságra hozatal szolgálhatja a szembenézést a múlttal, az ügy lezárását. A jelenlegi állambiztonsági érdekek sem sérülhetnek, ezért szűrőt kell alkalmazni – mondják mások. 

A téma kapcsán a Vasárnapi újság stúdióvendége, Gulyás Gergely, a parlament alkotmányügyi bizottságának fideszes tagja és Fráter Olivér történész, a titkosszolgálati akták egyik levéltári kutatója volt.

A kormánypárti politikus, aki a Fidesz frakcióvezető-helyettese, úgy véli, szükség lenne a dokumentumok nagyobb nyilvánosságára, de ez önmagában nem oldana meg semmit, sőt, hozhat még a mainál is rosszabb helyzetet. Más megítélés alá kellene hogy essen ugyanis az, aki azért került a titkosszolgálathoz, mert zsarolták, például a családját fenyegették, vagy aki önként lépett be oda. „A teljes nyilvánosság újra áldozatokat csinálna a kommunista rendszer áldozataiból” – mondta az országgyűlési képviselő. Az ügynökiratokat ezért úgy célszerű nyilvánosságra hozni, hogy az érintettek személyes adatokhoz való jogai ne sérüljenek, például ne legyenek publikusak az egyesek szexuális szokásaikról írt feljegyzések. A nyilvánosságra szánt adatok esetében pedig az lenne az egyik fontos szempont, hogy ne csak az ügynök neve, hanem egykori tevékenysége is nyilvánosságot kapjon – tette hozzá Gulyás Gergely.

Fráter Olivér szerint a most hatályos jogszabályi környezetben annak kockázata nélkül, hogy egy kutatót vagy újságírót bepereljenek, az egykor feladatot ellátó kétszázezer hálózati személy egy százalékának az adatait lehetne nyilvánosságra hozni. A történész szerint a szakmában ezért igen jelentős a várakozás a múlt feltárására hivatott Nemzeti Emlékezet Bizottságának létrehozatala kapcsán.

Gulyás Gergely emlékeztetett rá, a kormány vállalta, hogy május 15-ig az országgyűlés elé terjeszti a Nemzeti Emlékezet Bizottságának felállításával kapcsolatos jogszabályokat. Ebből szerinte az következik, hogy nyáron, legkésőbb ősz elején ez a bizottság megalakulhat. „Ebben az esetben én határidőként azt mondanám, hogy ebből a ciklusból van még hátra két év, tehát ebben a ciklusban mindenféleképpen az összes olyan jogszabályt az Országgyűlésnek el kell fogadnia, ami ezt a kérdést egyszer és mindenkorra, véglegesen rendezi. (…) Azt szeretném, ha az egész ügy, az utolsó jogszabály elfogadását is ideértve, 2013 végéig lezárható lenne” – mondta Gulyás Gergely fideszes politikus a Vasárnapi újságban.

[Forrás: hirado.hu]

Gyorskereső
Videók
A Székelyek nagy meneteléséről a Duna Televízió Heti hírmondójában - 2013. október 27. Videógaléria