Home » Hírek » Partium » Falutorta és egyéb látványosságok Bélfenyéren

Falutorta és egyéb látványosságok Bélfenyéren

2017. 8. 31.
Megosztás:

Augusztus 26-án és 27-én rendezték meg a béfenyéri falunapokat, amelyet a Dél-Bihari Gazdák Egyesülete, a tenkei községi önkormányzat, a helyi Néppárt szervezete, valamint a helyi római katolikus plébánia támogatott. A kétnapos faluünnep a szórványmagyarság megmaradásának, hitének, nyelvének és kultúrájának megőrzése jegyében zajlott.

Falutorta és egyéb látványosságok Bélfenyéren

Alig száz esztendeje még 1500 fős magyar lakosság gazdálkodott az akkoriban virágzó településen, melynek lakói gyümölcsöző gazdasági és egyleti élettel tekintettek a 20. századra. Visszahozni az egykori gyarapodó falu képét, nagy kihívást jelent a lélekszámban folyamatosan fogyatkozó dél-bihari térség mindenkori közigazgatásának.

Az egykor színmagyar, pezsgő közösségi életet élő falura nemcsak az impériumváltás hatott negatívan, hanem az a tény is, hogy a második bécsi döntéssel Dél-Erdélyben volt kénytelen megmaradni magyarnak, a kommunista diktatúrában pedig az elszegényedés, az elvándorlás, az elöregedés és erőszakos asszimiláció nyomorította meg.

A Béli-hegyek nyugati lábánál található település egyébként azzal vonult be a történelembe, hogy 1703. szeptemberében Bóné András ezredes-kapitány és kurucai itt verték meg az aradi vár ellenük küldött rác katonáit. Az ősi magyar településen ma már alig ötszáz magyar őrzi töretlenül ősei hitét, nyelvét, gyarapítva ezáltal a dél-bihari szórványt.

S hogy felzárkózzanak az egykori pezsgő élethez, augusztus utolsó hétvégéjén 11. alkalommal szervezték meg a bélfenyéri faluünnepet, amely szombaton össznépi bulival indult a sportpályán, vasárnap reggel pedig bográcsos főzőversenyhez sorakoztak fel az ízek mesterei. S ha már faluünnep, a léleknek is meg kellett adni, ami a léleké, így ünnepi szentmisére és elsőáldozási szertartásra hívták a római katolikus plébániatemplom harangjai a híveket.

Délután labdarúgás, ügyességi vetélkedő, lovaglási lehetőség tarkította a programok palettáját. Majd az össznépi kóstolás következett, mivel el kellett dönteni, kinek az üstjében fortyogott a legízletesebb étek. A gasztronómiai megmérettetésre hat csapat nevezett be, a legízletesebb üst tartalma a Bihari Kuktáké (Bihar) volt, őket Feketeerdő csapata követte, harmadiknak pedig a bélfenyéri Laci koma bográcsosa volt a legkapósabb. Akik pedig „segítettek” az üstök tartalmának kiürítésében, jelképesen Szent István-kori pengővel fizettek a tál ételért, mely vásári pénzeket erre a célra készítettek a szervezők, ezzel emlékezve államalapító szent királyunkra.

Szintén délután, a focipályán felállított színpadon a tenkei Doina Crișului Negru, a Belényesújlaki Rezgő Néptánccsoport, valamint a Bélfenyéri Csillag Néptánccsoport verte a csizmaszárat, forgatta a szoknyát.

A koraesti órákban Mohácsi Brigitta szórakoztatta a közönséget, majd sor került a bélfenyéri falunapok leglátványosabb alkotására, a falunapi torta megszegésére. A „műalkotás”, akár csak tavaly, 2 méter hosszúra és 1,2 méter szélesre sikeredett, és amely idén is a Balogh család és más kisegítők keze munkáját dicséri. A torta 400 tojásból készült.

A tortakóstoló után a Melody zenekar húzta a talpalávalót, majd a tűzijátékig a nagyszalontai Gladiators Acustic Band koncertezett.

A szervezés Bélfenyér település önkénteseit, valamint Zahari Jakab főszervezőt (a helyi Néppárt elnöke) dicséri.

Gyorskereső
Videók
A Székelyek nagy meneteléséről a Duna Televízió Heti hírmondójában - 2013. október 27. Videógaléria