Home » Hírek » Közép-Erdély » Haladéktalanul rendezni kell a táblaügyet!

Haladéktalanul rendezni kell a táblaügyet!

2016. 9. 7.
Megosztás:

Mint ismeretes, a Kolozsvári Táblabíróság újratárgyalásra visszaküldte az első fokon eljáró Kolozs Megyei Törvényszéknek a kolozsvári többnyelvű helységnévtáblák ügyét, így gyakorlatilag újraindul a tábla-per néven ismert jogi huzavona. Az Erdélyi Magyar Néppárt határozott álláspontja szerint a nyelvi jogok tiszteletben tartásáról, a valós, európai multikulturalizmus megteremtéséről és a nemzeti közösségek kultúráinak tiszteletéről szóló ügyet mihamarabb rendezni kell!

Az a tény, hogy a Táblabíróság újratárgyalást kért, nem jelent mást, mint a Minority Rights Egyesület fellebbezésének jóváhagyását és a Kolozs megyei törvényszék februári – a többnyelvű táblák kihelyezését ellehetetlenítő – döntésének semmissé nyilvánítását. Ugyanakkor ismételten felhívjuk a figyelmet arra a 90/2002-es kolozsvári tanácsosi határozatra, mely egyszer már kimondta a többnyelvű táblák kihelyezését, sőt, Emil Boc polgármester és Horváth Anna alpolgármester is megegyeztek ezek kitételéről. A Néppárt véleménye szerint szkepticizmusra ad okot, hogy a táblakihelyezéshez sem külön költségvetési tételt, sem ütemtervet, sem pontos határidőt nem rendeltek, s ezen mulasztásokat záros határidőn belül pótolni kell.

Ez úton is arra kérjük a polgármesteri hivatalt, hogy szálljon ki az újrainduló perből, és tartva magát az Emil Boc által legutóbb a Kolozsvári Magyar Napok záró rendezvényén is hangoztatott multikulturális alapelvekhez, haladéktalanul pótolják a sok éves mulasztást. Kolozsvár akkor lehet méltó az Európa Kulturális Fővárosa címre, ha az itt élő kisebbségek kultúráját és nyelvét tiszteletben tartja, s nem teszi a román nacionalizmus játékszerévé nemzeti közösségek alapvető jogait.

Fancsali Ernő,

az Erdélyi Magyar Néppárt kolozsvári elnöke

 

Gyorskereső
Videók
A Székelyek nagy meneteléséről a Duna Televízió Heti hírmondójában - 2013. október 27. Videógaléria