Home » Hírek » Magyarország » Három törvényt is módosíthat az Országgyűlés

Három törvényt is módosíthat az Országgyűlés

A parlament mai ülése napirend előtti felszólalásokkal kezdődik, majd interpellációk, azonnali kérdések és kérdések következnek.

A Ház a határozathozatalok során változtathat a kisajátítás jelenlegi szabályain. A kereszténydemokrata Tarnai Richárd javaslatának elfogadásával a bíróságoknak a jövőben lehetőségük lesz megváltoztatni a kisajátításra vonatkozó közigazgatási határozatokat.

Az Országgyűlés emellett Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter kezdeményezésére módosíthatja a szakképzésről szóló törvényt is, kimondva például, hogy a szakiskolai képzés kilencedik évfolyamán a szakmai gyakorlati képzést a szakképző iskolában, vagy a gyakorlati képzés folytatására jogosult szervezet tanműhelyében kell megszervezni.

Változhat az egyes sportcélú ingatlanok tulajdoni helyzetének rendezéséről szóló törvény is.

A módosítással kimondanák: a sportszervezeteknek - meghatározott garanciális feltételek mellett - lehetőséget kell biztosítani ingatlanjaik elidegenítésére, vagy megterhelésére.

A fideszes Bánki Erik szerint ezáltal úgy tartható fenn a sportcélú ingatlanok forgalomképessége, hogy közben nem sérül a sportérdek, mivel a tulajdonosnak másik ingatlant kell biztosítania az eredeti sporttevékenységére. A határozathozatalokat követően még ma általános vita kezdődik a mezőgazdasági és élelmiszeripari termékek beszállítóival szemben alkalmazott tisztességtelen forgalmazói magatartás tilalmáról szóló törvény módosításáról.

A fideszes Győrffy Balázs indítványával megengedné a kereskedőknek az úgynevezett visszáruzás lehetőségét, és megtiltaná az áruk származási országok szerinti eltérő árazását.

[Forrás: MTI/hirado.hu]

Gyorskereső
Videók
A Székelyek nagy meneteléséről a Duna Televízió Heti hírmondójában - 2013. október 27. Videógaléria