Home » Hírek » Erdély

Erdély

2013. 4. 26.

A székelyudvarhelyi városi önkormányzati testület csütörtöki ülésén Zakariás Zoltán néppárti tanácsos kezdeményezésére sikerült egy olyan határozatot elfogadni, amely megnöveli a városi költségvetés részesedését a városháza tulajdonában levő legelők bérbeadásából.

2013. 4. 25.

Az Erdélyi Magyar Néppárt nagyváradi szervezete lakossági fórumot tartott 2013. április 24-én délután Biharpüspökiben, a Bocskai István Közösségi Házban. A találkozó legfőbb témája a méltánytalanul megemelt beltelekadó ügye, illetve a telkek átsorolásáról szóló – a Néppárt szerint jogsértő – tanácsi határozat. A mintegy negyven résztvevő más helyi jellegű problémákat is felvetett.

2013. 4. 25.

Az Erdélyi Magyar Néppárt nagyváradi szervezete nevében, Kristófi Kristóf elnök levélben fordult Ilie Bolojan polgármesterhez, illetve az önkormányzati képviselő-testülethez, melyben elismerését fejezte ki a nagyváradi állatkert európai színvonalú felújítási munkálatai miatt.

2013. 4. 23.

"Ezekben a napokban Önökre szegeződik Székelyföld aggódó tekintete. Amióta bemutatkozott a Holzindustrie Schweighofer Kovászna megyében, tiltakozások sorozatát indította el székely faipari vállalkozókban, értelmiségiekben, civilekben és politikusokban egyaránt."

2013. 4. 22.

Szilágyi Zsolt, a Néppárt alelnöke a Néppárt Országos Küldöttgyűlésének (OKGY) Szerbia és Koszovó közötti megegyezést üdvözlő üzenetét viszi Brüsszelbe.

2013. 4. 20.

Toró T. Tibor, aki újabb elnöki mandátumot nyert az elnökválasztáson, az eredményhirdetés után tartott rögtönzött sajtótájékoztatón elmondta: a Néppárt célja egyensúlyt teremteni az erdélyi magyar politikában, hiszen e nélkül nem lehetünk sikeresek.

 

 

.

2013. 4. 20.

Toró T. Tibort választották az Erdélyi Magyar Néppárt elnökévé szombaton, a II. Országos Küldöttgyűlésen. A 392 érvényes szavazatból 374 volt az igenek száma, 10 küldött nemmel voksolt. Toró T. Tibor ezzel újabb pártelnöki megbízást kapott a kongresszusi küldöttektől, mandátuma két évre szól.




2013. 4. 20.

Az Erdélyi Magyar Néppárt II. Országos Küldöttgyűlése április 20-án, szombaton 13 órakor kezdődött a kolozsvári Grand Hotel Napoca konferencia-központjában.

 

 

.

2013. 4. 19.

Az Erdélyi Magyar Néppárt II. Országos Küldöttgyűlésére való felkészülés jegyében ülésezett a párt több vezető testülete április 19-én, pénteken, Kolozsvárt. Az Országos Választmány és az újonnan alakult Országos Önkormányzati Tanács (ÖOT) dr. Zakariás Zoltán, illetve Benedek Erika személyében választott magának elnököt.

2013. 4. 19.

A Minta I. Országos Alakuló Küldöttgyűlése Tőke Ervint, az Erdélyi Magyar Néppárt csíkszeredai önkormányzati képviselőjét választotta a szervezet elnökévé április 19-én, Kolozsváron. Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke kijelentette: 23 évvel ezelőtti önmagát látja a mintásokban, továbbá a párt szövetségesének és barátjának nevezte az új ifjúsági-politikai szervezetet.


.

Gyorskereső
Videók
A Székelyek nagy meneteléséről a Duna Televízió Heti hírmondójában - 2013. október 27. Videógaléria