Home » Hírek » Erdély

Erdély

2013. 2. 14.

Valer Marian és Octavian Petric szenátorok a román nyelv iránti lojalitás cím alatt elhiresült törvénytervezetét ítéli el Zatykó Gyula közleménye. Kezdeményezésük az 1990-es évek rossz emlékű és elvakult vátrás nacionalizmusát idézi, ráadásul alkotmányellenes – írja a Néppárt alelnöke. Zatykó úgy vélekedik, Marian és Petric célja a nacionalista hisztériakeltés.

2013. 2. 14.

Február folyamán tisztújító közgyűléseket tartanak Kolozs megyében a Néppárt helyi szervezeteinél. A széki szervezetet élére Filep Sándort választották, Egeresen Szőcs Lászlónak szavaztak bizalmat.

2013. 2. 12.

Hivatalosan felszólította a Kovászna megyei prefektus az Erdélyi Magyar Néppárt baróti szervezetét, hogy távolítsák el a címeres magyar lobogót a székházuk homlokzatáról – közölte hétfőn sajtótájékoztatón Szép Béla, a baróti Néppárt elnöke.

2013. 2. 11.

Érmihályfalva és Székelyhíd után hamarosan Bihardiószegen is irodát nyit az Erdélyi Magyar Néppárt.

2013. 2. 7.

A Hagyományos Kisebbségek, Nemzeti Közösségek és Nyelvek Frakcióközi Csoportja (Intergroup) ma délelőtt tartotta soron következő ülését az Európai Parlament strasbourgi ülésszaka keretében, François Alfonsi, az Európai Szabad Szövetség frakciójába tartozó, francia-korzikai képviselő elnökletével.

2013. 2. 7.

Az Erdélyi Magyar Néppárt „mesterségesen felfújtnak” és más, valós közéleti problémákról való figyelemelterelésnek minősíti csütörtöki közleményében a székelyzászló-ügyet. A Néppárt elnöksége leszögezi: az önmagát otthonérző székely közösség hozzájárulna az ország stabilitásához, a vitát kiváltó szimbólum pedig nem egy másik állam zászlója.

2013. 2. 7.

Mint ismeretes, a nagyváradi önkormányzat 2013-ban indokolatlanul és törvénybe ütközően megváltoztatta a földterületek használati besorolását. Az adó így elfogadhatatlan mértékben – akár a tavalyi tízszeresére – növekedett. Az adóemelés ellen írásban lehet tiltakozni.

2013. 2. 7.

Megalakulásának alig több, mint egyéves évfordulóján, 2013. február 7-én, tisztújító közgyűlést tartott az Erdélyi Magyar Néppárt nagyváradi szervezete.

2013. 2. 7.

"Mircea Duşa és Codrin Munteanu volt székelyföldi prefektusok – hivatásuknak megfelelően – az idegenektől, a valódi ellenségektől védjék, és ne tőlünk féltsék a hazát, s hagyjanak fel a felelőtlen uszítással" – fogalmaz Tőkés László EP-képviselő a székelyzászló-botrány apropóján kiadott nyilatkozatában.

Gyorskereső
Videók
A Székelyek nagy meneteléséről a Duna Televízió Heti hírmondójában - 2013. október 27. Videógaléria