Home » Hírek » Erdély

Erdély

2012. 4. 6.

A román vezetőség „időhúzásra játszik”, így a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) magyar oktatói úgy döntöttek, mégis megválasztják saját vezetőiket.

2012. 4. 6.

Irodát nyitott az Erdélyi Magyar Néppárt nagykárolyi szervezete a December 1. utca 26. szám alatt (a Zárda mellett), az emeleten. A szervezet tagjai várják az érdeklődőket, szimpatizánsokat és a pártban aktív szerepre vállalkozókat hétköznapokon 8 és 16 óra között.

2012. 4. 6.

Hit nélkül Európának nem lesz jövője, szeretet nélkül Erdélyországunk és Nemzetünk is elvész. Húsvét szent ünnepén az élő Istenhez való tartozás, valamint a föltámadott Krisztusba vetett hit bizonyosságával kérjük: „Adjon az Isten fényeket, / temetők helyett életet” (Nagy László).

2012. 4. 5.

Magyar összefogás nélkül visszalép Vass Levente a marosvásárhelyi polgármester jelöléstől. Az RMDSZ vásárhelyi jelöltje csütörtökön közleményben kérte összefogásra az RMDSZ-t és az Erdélyi Magyar Néppártot annak érdekében, hogy ismét magyar vezetője legyen a városnak.

2012. 4. 5.

Bemutatta az Erdélyi Magyar Néppárt a baróti polgármester-jelöltet, Virág László tanító személyében. A város ismert és elismert polgára most először vállal politikai szerepet.

2012. 4. 5.

Legkésőbb április 10-éig el kell dönteni, hogy létrehozza-e a választási szövetséget a Magyar Polgári Párt és az Erdélyi Magyar Néppárt, vagy pedig megméretkeznek a helyhatósági választásokon.

2012. 4. 4.

Tankó Lászlót indítja az Erdélyi Magyar Néppárt a székelyudvarhelyi helyhatósági választásokon a város polgármesteri tisztségéért. A Néppárt udvarhelyi szervezete 2012. április 4-én tartotta jelöltbemutató sajtótájékoztatóját. A 14 órától kezdődő esemény helyszíne rendhagyó módon Székelyudvarhely főtere volt.

2012. 4. 4.

Az Erdélyi Magyar Néppárt Bihar községi szervezete 2012. április 1-jén lakossági fórumot tartott. A mintegy negyven résztvevő jelenlétében zajló találkozó házigazdája Bíró Zsolt, a Néppárt községi elnöke volt. Jelen volt továbbá Zatykó Gyula régióelnök, Csomortányi István Csaba partiumi szervezési igazgató, illetve meghívást kapott Méhes Zoltán, a Magyar Polgári Párt helyi elnöke.

2012. 4. 4.

Meghirdették az erdélyi nemzeti jelentőségű programokat a Máért szórvány szakbizottsága idei első ülésén kedden Budapesten. A tanácskozáson szó volt a külhoni magyar óvodák éve programról, és a csángó oktatási program körül kialakult vitás kérdésekről is, Lélfai Koppány a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. vezetője pedig beszámolt az elmúlt időszak főbb változásairól.

2012. 4. 4.

Betartják a törvényt – ezt ígérte a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) megbízott rektora a tanügyminiszternek, s ezt nyilatkozta a hétfői szenátusi ülés után is, ahol nem került napirendre az új kar felállítása.

Gyorskereső
Videók
A Székelyek nagy meneteléséről a Duna Televízió Heti hírmondójában - 2013. október 27. Videógaléria