Home » Hírek » Erdély

Erdély

2012. 4. 13.

Gergely Balázs lesz az Erdélyi Magyar Néppárt polgármesterjelöltje a kolozsvári helyhatósági választásokon. A 35 éves régész-történész indulását a Farkas utcai Szent György-szobor előtt április 13-án, pénteken jelentette be a helyi sajtónak. Az eseményen a Néppárt 17 fős helyi tanácsosi jelöltlistáját is nyilvánosságra hozták.

2012. 4. 12.

Április 11-én az Európai Parlament Néppárti Frakciója tematikus konferenciát rendezett Brüsszelben a nyugat-balkáni országok integrációjának folyamatáról.

2012. 4. 12.

Az új román parlamenti választási törvényt és a magyar politikai erők összefogásának lehetőségét firtató tanulmányt közölt honlapján a közéleti-politikai témákat feldolgozó Mensura Transilvanica elemzőcsoport. A korábbi évek eredményeit alapul vevő részletes esélylatolgatás elolvasható a Néppárt.eu dossziéi között, ide kattintva.

2012. 4. 12.

Bár mindhárom magyar politikai szervezet folyamatosan hangoztatja az együttműködés fontosságát a június 10-ei helyhatósági választásokra készülve, az eddigi tárgyalások eredményei egyáltalán nem meggyőzőek: egyelőre úgy tűnik, egyetlen erdélyi és partiumi településen sem született elvi megállapodás az összefogásról.

2012. 4. 11.

Az Erdélyi Magyar Néppárt felsőbányai szervezetének elnöksége sajnálattal vette tudomásul, hogy a felsőbányai RMDSZ válasz nélkül hagyta írásban is felajánlott, teljes és őszinte együttműködési szándékunkat. Annál is inkább elszomorítóbb ez, mivel egy közös ügyért, a magyarság képviseletének lényeges megerősödése végett fordultunk az RMDSZ felé.

2012. 4. 11.

Kristófi Kristóf a Néppárt nagyváradi szervezetének elnöke sajtótájékoztatón jelentette be, hogy a napokban tartott jelöltállító közgyűlés értelmében Zatykó Gyula régióelnök a Néppárt helyi polgármesterjelöltje.

2012. 4. 11.

Gergely Balázs országos alelnök lesz az Erdélyi Magyar Néppárt kampányfőnöke a romániai helyhatósági választások kampányidőszakában – jelentette be Toró T. Tibor pártelnök április 11-én, szerdán.

2012. 4. 10.

Az Erdélyi Magyar Néppárt jelöltlistájának összeállítását április közepéig be szeretné fejezni, csak ezután tisztul le, hogy melyik településeken kell megállapodásoknak születnie. Az RMDSZ elnökének nyilatkozatából viszont az derül ki, hogy nem akarnak megállapodásokat kötni - mondta Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke a Duna TV Közbeszéd műsorában.

2012. 4. 10.

Nem fogadja el Vass Levente feltételeit az RMDSZ Maros megyei szervezetének Területi Állandó Tanácsa, amely közölte: várhatóan Frunda Györgyöt indítja marosvásárhelyi polgármester-jelöltként a június 10-én tartandó önkormányzati választásokon.

2012. 4. 9.

Az RMDSZ a megosztás szimbólumává vált. Ismét bebizonyította, hogy választóit csak az újabb politikai zsákmány megszerzésére akarja felhasználni.

Gyorskereső
Videók
A Székelyek nagy meneteléséről a Duna Televízió Heti hírmondójában - 2013. október 27. Videógaléria