Home » Hírek » Magyarország » Kamu volt: nem lesz biztos a magyar óriáscégnél

Kamu volt: nem lesz biztos a magyar óriáscégnél

2012. 4. 20.
Megosztás:

Völner Pál, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkára a Kossuth rádióban cáfolta a MÁV élén várható változásokról szóló lapértesülést.

Nem neveznek ki miniszteri biztost a MÁV élére – jelentette ki Völner Pál infrastruktúráért felelős államtitkár a Kossuth Rádióban. A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium tisztségviselője a 180 percben ezzel cáfolta a Magyar Nemzet értesülését. Ez ebben a formában nem igaz, pontatlan megfogalmazás, hogy miniszteri biztos kerül a MÁV élére – tette hozzá a politikus.

Völner Pál elmondta, az hogy Szarvas Ferenc, a vasúttársaság elnök-vezérigazgatója távozik a posztjáról, valószínű igaz, mivel azt maga az érintett jelentette be. „A sajtóban eddig megjelent hírek szerint Szarvas úr távozik posztjáról, ha jól olvastam, ő nyilatkozott ilyen formában. Tehát, nyilván egy olyan helyzet áll elő, amit meg kell oldani. Lesz utódja” – mondta Völner Pál. 

Az államtitkár hozzátette, lehet, hogy a közösségi közlekedést, a terület átalakítása kapcsán, a kormány intenzívebben fogja felügyelni, „de nyilvánvaló, hogy ez nem egy MÁV-os belügy és nem a MÁV élére fog bármilyen tisztségviselő kinevezésre kerülni”. A közeljövőben lesz egy bejelentés a témában, de nem miniszteri biztos, és nem a MÁV vezetésére kap megbízást – hangsúlyozta ismételten az államtitkár.

A közösségi közlekedés átalakítása nagyon nagy feladat, tény hogy vannak elmaradások, de a kormányzati politika jó irányba halad. Ha valaki megbízatást kap a teljes átalakításra, az koordinációt jelent, és senkit nem mentesít a felelősség alól, hogy a saját helyén tegye a dolgát – mondta Völner Pál államtitkár a 180 percben.

[Forrás: hirado.hu]

Gyorskereső
Videók
A Székelyek nagy meneteléséről a Duna Televízió Heti hírmondójában - 2013. október 27. Videógaléria